A firenzei utcákat járva fantasztikusan érdekes jelenséggel találkozhatunk – de vajon csak Firenzére jellemző ez?

„Buchette del vino” vagy „finestrini del vino” – borablakocskák a városban szerte-szét. De mik is ezek valójában? És hogyan éledtek újra régi fényükben?

Nos, annak idején, amikor századokkal ezelőtt pestis dúlt Itália területén (meg persze Európa jó részén), az emberek tudták jól, a szociális érintkezés a betegség esélyét igencsak megnöveli, így próbálták azt a lehetőségekhez mérten visszaszorítani. A jó borról azonban nyilván senki nem akart lemondani (akkor sem) – így a fifikásabb kereskedők kitalálták, hogy a személyes találkozás elkerülésével hogyan lehet ezt mégiscsak megoldani. Így születtek a falakba vájt lyukak, amelyeket apró ajtókká alakítottak, s ezek mérete épp nagyobb volt egy szépen megtermett borosüvegnél. A nedűre áhítozó kuncsaft egy ecettel teli tálba szórta be a fizetséget, amelyet a gazda így egyúttal fertőtlenített is, s cserébe a lyukba helyezte az összegnek megfelelő bort, amit felkapva a szomjas vásárló már folytathatta is az útját.

 A pestis elvonulásával a kis ablakocskák nem tűntek el. Az 1500-as évek utolsó tizedeiben több vagyonos család is bortermelés felé fordult (Strozzi, Albizi, Pazzi, Ricasoli), ugyanis ez egy kitűnő befektetésnek látszott. Főleg Firenze környékén számtalan olyan földterület helyezkedett el, ami a szőlészethez tökéletesen megfelelt – nem csoda hát, hogy aki megtehette, megpróbálkozott a borászkodással. Ugyanakkor bármilyen jómódú volt is a gazda, aligha volt kedve adót fizetni az eladásai után, így a „buchetta del vino” nyújtotta előnyöket kihasználva apránként adta el portékáját. Így számtalan nagybirtokosi uradalom falán jelentek meg egyre-másra az ajtót/ablakot/kaput formáló, szépen kialakított átadó-nyílások. A kis „buchetta” összességében egyre több funkciót töltött be. Egyrészt tökéletesen alkalmas volt a bor értékesítésére – mindössze egy szolga kellett hozzá, aki folyamatosan az ablakocskán belül üldögélt, és kiszolgálta az arra járókat. A lyuk méretéből adódóan a vásárló teljesen anonim tudott maradni, hisz vevő és eladó nem is látták egymást. Az ablakok hamar váltak kisebb kereskedelmi pontokká, egy idő után már nem csak bort, de olívaolajat, sonkát, és egyéb termékeket is lehetett kapni – kvázi mindent, amit a lyuk mögötti uradalom birtokolt. Harmadrészt a kis ablakok a jótékonyságnak is teret adtak: akik megtehették, azok kisebb csomagokat hagyhattak ott elvitelre a rászorulóknak, amiben nem bor, hanem akár zöldség, gyümölcs, liszt is helyet kaphatott.

Buchetta a Via del Giglio-n – Forrás: italoamericano.org

Persze, a jelenség népszerűsége drámaian lecsökkent, amikor a későbbi századokban fogadók, kocsmák, éttermek nyíltak sorban – hiszen okafogyottá tették a kis ablakocskákat. Firenze-szerte lehet találkozni ezek nyomaival átalakult formájukban. Ahol megmaradtak a lyukak, ott postaládákká, csengőkké, szobortartókká minősültek le – rosszabb esetben pedig könyörtelenül befalazták őket egy-egy felújítás során.

Firenze történelméhez azonban egy nagyon kedves árnyalatot ad hozzá, ha egy-egy szűk utcát végigsétálva rábukkanunk a nagyjából kar- vagy vállmagasságban elhelyezkedő, sokszor gyönyörűen kialakított nyílásokra a falakban.

Amiért a témát magát előhúztuk, az pedig nem más, mint megváltozott élethelyzetünk itt, 2020-ban. A járvány ugyanis hasonló óvintézkedésekre sarkallt mindenkit, mint ami a pestis idején volt – nevezetesen, hogy minimalizáljuk a találkozások számát és közelségét másokkal a betegség elkerülése érdekében. Naná, hogy eszébe jutott pár étteremnek, kávéháznak, hogy bizony a falakban azok a lyukak nem véletlenül vannak. Úgyhogy az olaszok szépen nekiálltak megnyitni a szinte teljesen feledésbe merült funkció szerint a régi helyükön meglévő „buchetta”-kat, amelyek így újra szó szerint a reneszánszukat élik. Ma viszont a bor mellett koktélok, vagy fagyi is gyakran cserél gazdát a nyíláson át – az ott átjutó termékek sokszínűségének előbb-utóbb határa sem lesz.

Ilyenkor villan mindig az ember eszébe az a közhely, hogy a történelem ismétli önmagát – és az is, hogy nem minden volt felesleges butasága vagy kezdetleges próbálkozása az emberiségnek évszázadokkal ezelőtt sem. Sőt.

Befalazott buchetta (Certaldo Alto) – Forrás: buchettedelvino.org

Az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy bár funkcionálisan az utóbbi időben indult el az ablakok „újrahasznosítása”, történelmi jelentőségükkel már korábban kezdtek el foglalkozni. 2015 környékén megalakult egy társaság (Associazione Culturale BdV di Firenze), melynek célja, hogy ezt a különleges jelenséget feltegye a térképre szó szerint és átvitt értelemben is. Firenze városában úgy 150-170 nyilvántartott, számozott „buchetta” került katalógusba már (fotógaléria!).  A szervezet képviselői úgy gondolják ugyanis, hogy a kis ablakok valóban egy nagyon érdekes szeletére világítanak rá az évszázadokkal ezelőtti mindennapi életnek. És épp ez az a téma, amiről egyébként is mindig a legkevesebb információnk van a történelemből – azt megtanuljuk, hogy melyik uralkodó kivel házasodott, s hány évig háborúzott az ellenséggel, de hogy a hétköznapi ember hogyan élt egy adott korszakban, az mindig háttérbe szorul. Talán erről lebbenti fel a fátylat az, amikor ilyen kis történetekkel ismerkedhetünk.

A cikk elején feltettük a kérdést, hogy vajon csak Firenzében ismeretes-e a borablak. Számos forrás szerint ide köti az eredete, de hamar átszivárgott Pisa és Siena városába. Ugyanakkor ilyen falba vájt kis ablakok vannak Bolognában is, és Rómában sem ismeretlenek. Más források pedig arról számolnak be, hogy találhatunk belőlük Szicíliában, Ligúriában, és talán láthatunk párat még Franciaországban is, az olasz határ közelében.

Buchetta del vino – Forrás: buchettedelvino.org

Diletta Corsini több cikket is írt a témában, amelyek a fent említett szervezet oldalán olvashatók. Egyikben ezek közül elmeséli, hogy a borászattal foglalkozó Alessandra Bianchini Piemonte területén botlott bele valami hasonlóba. Azonban a firenzeitől eltérően nem kőből/kővel határolt árkádos kis nyílásokra bukkant, hanem szögletes, fa borításúakra, amelyek vélhetően ugyanazt a célt szolgálták, tekintve, hogy ugyanúgy kar magasságban helyezkednek el az épületek oldalában.

Így aki Olaszországba utazik, ne lepődjön meg azon, hogy a kis borablakok máshol is szembe jöhetnek. Inkább legyenek szemfülesek, és találjanak párat belőlük. Akinek lesz róla egy szép fotója, azt pedig szívesen közkinccsé is tesszük!