Sokszor mondtam már nektek, hogy bármerre megyek, mindenhol képes vagyok valami olaszba botlani…

Nem volt ez másként most sem, amikor épp Bécsben jártam. Bevallom őszintén, hogy Bécs nevezetességei közül már igen sokhoz volt szerencsém, azonban a Belvedere kastélyban most jártam először. Hatalmas öröm volt azt látni, hogy egy osztrák festőművész, aki a 18-19. század fordulóján élt, hasonlóan a hatása alá került az olasz tájnak, a természeti szépségeknek, mint jómagam. Joseph Rebell (1787-1828) munkáit állították ki a Belvedere alsó kastélyának néhány termében, s bár eredetileg valamiért olyan sokat nem vártam tőle, mégis teljesen elvarázsolt.

A kiállítás bejáratánál már egészen jól felkészítik az embert arra, ami az ajtón túl várja, de aztán a hatás mégis erősebb a vártnál. A festő életrajzából kiderül, hogy az 1800-as évek első részében igen sok időt töltött a nápolyi királyi udvarban, ahol munkái nem csak a királynőre gyakoroltak nagy hatást, de a nemesi származású felmenőkkel nem büszkélkedő piktort az udvar krémjének eseményein is gyakori vendéggé tették.

Kilátás Atranira az Amalfi parton – Joseph Rebell
Forrás: Fine Art America

Ennek pedig az volt az oka, hogy a festészetben addig szokatlan módon és elképesztően különlegesen volt képes a fényeket és azoknak hatását, játékát megjeleníteni – mindezt a nápolyi és város környéki tájak ábrázolása során. Talán leírva ez nem olyan sokat mond, de valóban úgy tűnik, mintha a képekből egy nagy teljesítményű izzó világítana kifelé, miközben épp azokat a részleteket emeli ki, amelyek a téma központi elemét adják. Számtalan képe készült a nápolyi kikötő környékén, ahol a víz viharos hullámzását is úgy örökíti meg, hogy szinte halljuk, ahogy a víz a sziklákhoz csapódik. Egy másik festményén, amely a Vezúv kitörésének egy éjszakai időszakát eleveníti meg, az élénk narancssárga szín használatával bilincseli a képhez a nézőt – maradandó emléket adva ezzel azoknak a csodálóknak, akik ott állhattak a festmény előtt.

Külön érdekesség, hogy úgy tudni, a festő nem csak a távolból figyelt meg eltartott kisujjas ecsetfogással pl. egy-egy tengeri vihart, hanem volt, hogy kimondottan a rossz időt keresve szállt vízre, hogy minél élethűbben tudja visszaadni azt, ami ilyenkor a tengeren történik. Nem semmi áldozat ez egy szép festményért cserébe! Szóval, a művész nem csak iszonyú tehetséges, de még bátor, sőt vakmerő is volt!

Nyári kirándulás a Campi Flegrei-n, szemben Procida és Ischia szigete
Forrás: artinwords.de

Munkáinak népszerűsége és a művész tehetsége végül egészen a bécsi Belvedere kastély művészeti igazgatói székéig repítette, már 37 évesen, 1824-ben övé volt a pozíció. Friss és fiatalos lendülettel látott hozzá a kiállítások modernizálásához – állítólag ő kezdte el kis táblákkal ellátni a kiállításokon megjelenő festményeket, amelyen azok alkotója, címe és keletkezésük ideje is feltüntetésre került – tehát már 200 éve működik ez a fajta kiállítói módszer. Sajnos ebben a pozícióban, munkakörben a neki jutott 4 évben nemigen teljesedhetett ki: 41 évesen, 1828-ban egy rövid betegség után elhunyt.

A kiállítás, amely november 12-ig még látogatható, a bécsi Belvedere kastély alsó épületében tekinthető meg. Igyekezni kell ezért, mert már kevés az idő – ám akinek lesz rá alkalma, biztosan nem bánja meg! Én jó szívvel ajánlom!