Adriano Celentano – ki ne ismerné a nevet
Nyilván, az énekes-színész-rendező-humorista előadót talán csak a legfiatalabb korosztálynak kell bemutatni, mindenki másnak ismerősen cseng Adriano Celentano neve.
Az eredetileg órás Adriano, aki a Via Gluck 14-ben született (s erről dal is íródott jóval később), állítólag a mai napig hódol az óraszerkezeteknek szabadidejében. Ez utóbbiból nyilván nem lehet túl sok, ugyanis a hosszú évek során nem csak dalszerző-énekesként, de színészként, komikusként, rendezőként, producerként is komoly feladatokat vállalt.
A Sanremo-i Fesztivál értelemszerű állomása volt az életének – egy érdekes adalék, hogy az első alkalommal még sorkatonai szolgálatát töltötte, így különleges eltávozási engedélyre volt szüksége a részvételhez, melyet az akkori védelmi miniszter, Giulio Andreotti írt alá. Hamarosan jöttek a lemezek, a sikerek, melyek nem csak Olaszországban tették ismertté a nevét. 1960-ban például még a híres Fellini-filmben, a ‘La dolce vita’-ban is láthatjuk.
(Celentano egyik lánya, Rosalinda feltűnt egyébként a Mel Gibson-féle Passió egyik jelenetében, mint Sátán.)
Celentano maga egyébként később, a ’70-es és ’80-as évek folyamán is számtalan filmes sikerrel büszkélkedhetett, s eddigi karrierje során mintegy 40 albumot adott ki.
Sanremo-ban legutóbb 2012-ben láthattuk, amikor is elénekelte Gianni Morandival együtt a ‘Ti penso e cambia il mondo’ című dalt. Ez azért nagy szó, mert a két énekes politikai nézeteik okán hosszú évekig nem beszélt egymással – szerencsére a viszály elcsitult, és a két nagy öreg egy igazán klassz élménnyel gazdagította a fesztivál nézőit.
Reméljük, hogy aki nem ismerte Celentano-t, kapott egy röpke keresztmetszetet a munkájáról, aki pedig ismeri, annak felidéztünk egy-két kedves dallamot vagy emléket.
