Az olasz kávé nem csak egy ital. Amellett, hogy napindító, az maga egy életérzés, stílus, s a kis eszpresszó formájában olykor egy kész atomcsapás az érzékeknek.

Abban az egyben pedig bizonyára egyetértünk, hogy a kávé az egyik olyan tipikus dolog, amelyet az „olasz” jelző mellé az elsők között illesztünk be.

Nem véletlenül, hiszen ha van még olyan nemzet, amely tökélyre fejlesztette a kávé és a kávézás élményét, s abból milliónyi variációt talált ki, akkor az kétségkívül az olasz.

Tudjuk sorolni is azokat a márkaneveket, amelyekhez mi magunk, itthon is hozzáférünk, mint amilyen pl. a Lavazza, a Segafredo, az Illy, a ManueL vagy akár a Lamborghini.

Konkrétan az Illy kapcsán egy kedves és régóta aktív blog, az otthonédes bejegyzéseit is érdemes átböngésznünk, ugyanis az időről-időre megjelenő ötletes, de sajnos limitált számú kávéscsészék a konyhafelszerelések szerelmeseinek szívét biztosan megdobogtatják.

Sok forrásból tudhatjuk meg, hogy mi mindent köszönhetünk egy sok-sok évszázaddal ezelőtt (bizonyos legendák szerint a VIII., mások szerint pedig a XIII. század környékén) élt kecskepásztor kitűnő megfigyelésének, s hogyan finomodott, tisztult le a kávézás folyamata a mai napon megszokott formáig, hogyan lett az egykor még hidegen áztatott kávéból a mai, pörkölt, őrölt, forró vízzel készülő ínyencség.

Történt ugyanis, hogy egy Kaldi nevű etióp pásztor észrevette, hogy miután kecskéi a kávécserje környékén legelésznek, igencsak megélénkülnek. Vette a bátorságot, hogy megkóstolja a termést, majd elvitte az egyik közeli kolostorba, ahol a szerzetesek – mint minden ismeretlen dolgot – bizalmatlanul az ördög művének titulálták, s a tűzbe vetették. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a hő hatására elképesztő illatok kezdtek terjengeni a levegőben, így a kávébabszemeket hamar kikapkodták a tűzből, s leöntötték vízzel. Hát, valahogy így született meg a kávé, mint élénkítő ital, s Arábián, majd Törökországon át Európába is eljutott, ma már a tea mellett világ egyik legkedveltebb frissítője.