Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

Calabria védőszentje – San Francesco da Paola

Paola-i Szent Ferenc története egyértelműen Calabria-hoz kötődik, őt tekintik a régió és a tengerészek védőszentjének, aki élete során szárnyai alá vette a védteleneket, a perifériára szorultakat – nem nézve sosem saját személyes érdekeit.

 

Szent Ferenc (1416-1507.) hosszú élete során számos legenda született, így nem csoda, hogy halála után viszonylag gyorsan (1519.) szentté is avatták. Ma egyenesen Európa védőszentjei között a 3 alappillér egyikének tartják – Assisi Szent Ferenc és Szent Benedek mellett.

Szülei sokáig vártak gyermekáldásra, és Assisi Szent Ferenchez imádkoztak, hogy ez számukra megadasson. Fiukat értelemszerűen a szent után nevezték el.

A kis Ferenc gyerekkorában súlyos betegségen esett át, így szülei újra az ima erejében bíztak. Mivel a gyermek meggyógyult, így Assisi-be zarándokoltak, ahol nagyon megérintette őt a vallásos élet hangulata, lelkülete. Egyesek szerint ekkor határozta el, hogy remeteként éli majd le az egész életét.

Nem sokkal később – többek között azért is, mert csodatévőként hivatkozták – tanítványok szegődtek mellé, akikkel együtt megalapították a Cosenza-i kolostort és templomot – valamint a Legkisebb Testvérek Rendjét (Ordine dei Frati Minimi), akiket magyarul paulánusoknak is hívnak.

San Francesco da Paola - a tengerészek védőszentje is

San Francesco da Paola – a tengerészek védőszentje is

Mivel gyógyító híre szárnyra kapott, nemesek, uralkodók áhítoztak arra, hogy kínzó betegségeiket vele kúráltassák. Így esett, hogy még a francia király is (XI. Lajos) magához hívatta, és életének utolsó több, mint 20 évét a francia királyok szolgálatában töltötte – Franciaországban is halt meg 1507-ben.

A nevéhez fűződő legendák közül az egyik legemblematikusabb, amikor megkért egy hajóst, hogy vigye át a Messina-i szoroson, ám az fizetség híján visszautasította. Így a szent – ha menni kell, hát menni kell – száraz lábbal átkelt a szoroson, a kabátját használta vitorlaként, s még két útitársat is magával vitt.

Egy másik alkalommal Jézushoz hasonlóan étket adott az éhezőknek – halat varázsolt elő a nyeregtáskákból.

Rendkívül aszketikus életmódját sokat túlzónak tartották és tartják, azonban számos embernek – és vallási rendnek is – példát mutatott.

Calabria védőszentje tehát San Francesco da Paola, akit a hírek szerint minden calabriai a saját védelmezőjeként tart számon. Ünnepét május 4-én tartják, amikor is Paolába is eljutott szentté avatásának híre. Sokan halálának évfordulóján, április 2-án emlékeznek rá.

Ennyit tehát Calabria védelmezőjéről – a jövő héten a dialektusok jönnek!

San Francesco da Paola

San Francesco da Paola