Mese, játék – minden mennyiségben
Ismét a gyerekekhez fordulunk, na meg persze a mesékhez, játékokhoz sok kedvet érző szülőkhöz. Szerkesztőségi kedvenc következik. Tovább »
Ismét a gyerekekhez fordulunk, na meg persze a mesékhez, játékokhoz sok kedvet érző szülőkhöz. Szerkesztőségi kedvenc következik. Tovább »
Ismét egy idei darabbal gazdagítjuk a filmezni vágyóknak szánt gyűjteményünket. Tovább »
A szemüvegekhez kapcsolódó bejegyzésünkben már megemlítettük Velencét és környékét, leginkább a híres muránói üveg okán. Azonban természetesen van ezen a tájékon más is, ami felkeltheti az utazók érdeklődését. Tovább »
Az olaszok egyik igazán sokoldalú művészét mutatjuk be ma, ő Enrico Brignano. A római születésű színész, humorista, rendező, színi rendező és műsorvezető igazán változatos pályát mondhat magáénak. Tovább »
Az utóbbi hónapokban többször feltűnt egy fotó a neten, mely egy Michelangelo által felskiccelt bevásárlólistát takart. Sejtettük, hogy ennél azért több is van a sztori mögött. Tovább »
Igazán művészetbarátoknak ajánljuk alábbi írásunkat. Főként azoknak, akiket lázba hoz a történelem is – érdekli Pompei és a környező kisvárosok egykori élete. Tovább »
Idén nyártól fél év erejéig Olaszország az EU soros elnöke. A budapestiek és a szombaton utazni vágyó vidéki zenekedvelők nem mindennapi élményben részesülhetnek. Tovább »
Picit menjünk vissza az időben, és nézzünk körül divat-ügyben, a kalapok terén. Tovább »
Na, szóval a tarantella, mint tánc: ez egy – mint korábban is írtuk – igen gyors ritmusú tánc, Tovább »
Olasz néptánc. Hogy hangzik? Sokan még a magyar néptáncokkal is bajban vannak, de azért nézzük, mi a helyzet Itáliában! Tovább »
„Il tempo mitiga ogni gran piaga.”
„Az idő minden sebet begyógyít.”
„Meglio un uovo oggi che una gallina domani.”
„Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.”
„Fare il passo piú lungo della gamba. „
„Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka.”









