Toscana

Matera

Uffizi

Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Vittorio Gassman születésének évfordulója

Az olasz színész-rendező 1922. szeptember 1-jén született Genovában. 

Pályája során rendkívül színes skálán mozgó karaktereket sikerült megformálnia.

Színházban  1942-ben, a filmvásznon pedig 1946-ban debütált. Az ’50-es években saját színtársulatot hozott létre, majd egy ideig Hollywoodban élt és dolgozott (négy felesége közül a második egy amerikai színésznő, Shelley Winters volt).

A ’70-es évek végén Firenzében saját színiiskolát alapított. Bár számtalan filmben találkozhattunk vele akár színészként, akár rendezőként, mindig is a színházi munka volt számára az elsődleges. Ennek megfelelően visszavonulása után is, egészen 2000-ben bekövetkezett haláláig folyamatosan támogatta művészkollégái munkáját.

Talán kevesen tudják, hogy önéletrajzi ihletésű könyve mellett verseket is írt.