Toscana

Matera

Uffizi

Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Alex Britti születésének évfordulója

1968. augusztus 23-án, Rómában született Alex Britti olasz énekes-dalszövegíró.

Tizenévesen már bandát alapított és blues hangvételű dalokkal szórakoztatta a római bárok látogatóit, s első albuma 1992-ben jelent meg. A sikerre azonban 1998-ig várnia kellett, hiszen az első albuma gyakorlatilag teljesen ismeretlen maradt, míg a ‘Solo una volta’ c. dala egyből az olasz slágerlisták élén landolt. Nem csoda, hisz egy ma is kellemesnek számító dalról van szó.

1999-ben és 2001-ben is megjárta a Sanremo-i Fesztivált.

A sorban 7. albuma idén (2013.) jelent meg.