Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

Vivaldi – a vörös pap (Il prete rosso)

A velencei születésű Antonio Vivaldi barokk zeneszerzőként szép karriert mondhat magáénak, s ha a pletykák igazak, annak ellenére, hogy pap volt, azért a hölgyek sem kerülték el nagyívben. 

Vivaldi* 1678 márciusában született  egy borbély, másodállásban a velencei Szent Márk Székesegyház hegedűsének elsőszülött fiaként. Életét végigkísérő egészségügyi problémái miatt már gyerekként igencsak kikímélte családja, így papi tanulmányait jórészt az otthona falai között végezte.

Otthonában azonban – apja révén – valószínűleg sok zenekedvelő és -értő ember fordulhatott meg, így nem csoda, hogy ő maga már gyerekként szoros kapcsolatba került a muzsikával. Minden bizonnyal a hegedű használatára is apja tanította.

Az egyházi ranglétrát ifjú korától fokról-fokra járta végig, mígnem 1703-ban végül pappá szentelték – hivatását azonban alig-alig gyakorolta. Épp egy évvel pappá szentelését követően a velencei Pio Ospedale della Pietà hegedűtanárává lett, ahol később más hangszerek (pl. oboa) használatát is tanította, valamint kórusvezető karmesterként is tevékenykedett. A vörös pap elnevezés természetesen vörös haja miatt ragadt rá.

Velence Vivaldi korában

Velence Vivaldi korában

A Pietà-ban – amelyről pénteken még szót ejtünk – sok-sok éven keresztül tanított, azonban 1710 környékén – különösen, amikor Handel egyik művét előadták Velencében – már pontosan tudta, hogy a zeneszerzés lesz számára az igazi szerelem. Így kezdődött a sokak által kettősnek hívott élete. A Pietà szigorú szerződésben kötötte le nem kevés kapacitását, fennmaradó idejében azonban tanári kötelezettségeit levetve szenvedélyének, a zeneszerzésnek élt – egyúttal dörzsölt üzletemberként egyengette saját zenei karrierjét.

Az első sikert a L’Estro Armonico című, tizenkét koncertből álló gyűjteményével aratta – ezt egy amszerdami kiadó gondozta. Ez volt az a mű, ami konkrétan már anyagi hasznot is hajtott a művésznek.

L'Estro Armonico

L’Estro Armonico

Vivaldi – nem túl stabil egészségi állapota ellenére – sokat utazott. Mind a nagyobb olasz városokban, mind pedig külföldön gyakran megfordult, ugyanis Európa-szerte ismert és elismert művésznek számított.

 Az 1710-es évek vége felé már karrierje csúcsán állt – nem csoda hát, hogy számos meghívásnak kellett eleget tennie külföldi nemesi és uralkodói udvarokban, miközben a Pietà is elvárta a szerződésben rögzített műveket és a mester jelenlétét.

Az 1720-as évek egy kisebb részét Rómában töltötte, ahol számos darabját bemutatták. Később visszatért Velencébe, ahol hírbe hozták az egyik neves színésznővel, aki sok darabjának főszerepét is megkapta. Anna Giraud a “vörös pap barátnője”-ként híresült el. Amikor nővérével együtt, aki Vivaldi állítólagos ápolója volt, beköltöztek a zeneszerző velencei házába, akkor igen sok szemöldök felszaladt – ám valahogy a dolgok mégiscsak elsimultak. Persze azért a Pietà táján nem nézték jó szemmel ezt az életmódot.

vivaldi_kiemeltÉlete utolsó évében Vivaldi úgy döntött – mivel nem élt túl takarékos életet és idős korára nehéz anyagi helyzetbe került -, hogy kihasználva VI. Károly uralkodóval korábban kötött ismeretségét Bécsbe utazik és ott próbál megélni. Az uralkodó azonban Vivaldi érkezését követően nem sokkal meghalt, így a zeneszerző azt tervezte, hogy továbbáll. Egy súlyos betegség miatt azonban erre már nem volt lehetősége, Bécsben, 1741 júliusában elhunyt.

Nevéhez – mint írtuk – számtalan zenemű kapcsolódik, ezek közül a talán mindenki által legismertebb és legkedveltebb mű a Négy évszak. Ez ugye négy concerto, és kár, hogy csak ez a négy az igazán széles körben ismert, hiszen ezen kívül vagy 500-at írt még. (A gonosz nyelvek szerint ugyan csak egyet írt, majd azt írta át 500-szor…)

Minden bizonnyal kapásból fel tudjuk idézni a Tavasz kezdő dallamsorát, hisz annyi helyen találkozhatunk vele.

Ha megengednek egy kis személyes kitekintőt, akkor elmesélem, hogy 10 évesen (nem mostanában) Marék Veronika: A csúnya kislány című meséjét adtuk elő az iskolában, ahol volt szerencsém Misuli, a sün bőrébe (jelmezébe) bújni. Amikor az én jelenetem következett, akkor csendült fel Vivalditól a “Tavasz”, így örökre beleégett az emlékezetembe. Anyukám a mai napig felkiált, amikor meghallja: “Jé, ez a Misuli!” Hát persze, hogy az esküvőmön is fel kellett csendülnie…

 *Vivaldi néven több, a történelem által említett és számon tartott figurát is ismerhetünk – többek között a wikipédia szerint a genovai dózsét is -, azonban valószínűleg itt mindössze névegyezésről beszélhetünk, a kutatók ugyanis nem tudták bizonyítani a zeneszerzővel való rokoni kapcsolatot.