Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

Velence – Scuole Grandi e Piccole

Ma abba a Velencébe látogatunk el, amelyre az utóbbi időben igencsak rájár a rúd az áradások okán – amit valószínűleg minden Olaszországot kedvelő olvasó aggódva figyel.

Egy igen nagy témát szeretnénk dióhéjban, ám jól érthetően összefoglalni, de ez nem lesz könnyű feladat. Tartsanak hát velünk ma ebbe a fantasztikus városba, ahol a korábban már közölt cikkeink témájától elrugaszkodva egy művészettörténeti kanyart veszünk.

Aki rajongója a művészettörténetnek, az biztosan tudja már, miről is fogunk ma beszélgetni. Bizony, a Scuola Grande-k és Scuola Piccola-k világába merülünk alá – mindezt egy őszi utazás margójára.

A “scuola” fogalom kapcsán mindenkinek első körben az intézmény maga, az iskola jut eszébe. Mennyire másként van ez Velencében! Itt a “Scuola” kifejezés ennél sokkal többet hordoz.

Hogy megértsük a lényegét, vissza kell mennünk időben egészen az 1200-as évekig, a Velencei Köztársaság idejébe, majd az 1400-as évek virágzó kereskedelmi időszakába. Ekkor történt ugyanis, hogy megalakultak az első scuola-k, majd egyre több és több a nyomukban. Ezek olyan társulások voltak, melyek alapvetően egy-egy, Velencében élő és működő nemzetiség, szakma, művészeti irány vagy vallási meggyőződés azonosan gondolkodó képviselőit tömörítették. Feladatuk a szervezetben egymás támogatása volt – a lehetőségeikhez mérten. Minden Scuola választott magának egy védőszentet, jellemzően az ő nevét viselte a szervezet. A szent ünnepét méltóképpen megülték, s egyéb alkalmakkor is rendszeresen találkoztak, a szervezet aktív társadalmi életet követelt meg a tagjaitól.

Scuola Grande di San Marco
Forrás: venicewiki.org

Azok a csoportok, amelyek nemzetiségeket, szakmákat, adott esetben művészeket tömörítettek, jellemzően a szegényebbek közé tartoztak – belőlük alakultak meg a kisebb Scuola Piccola-k. Mivel nem rendelkeztek nagy anyagi forrásokkal, a tagok egymást támogatták.

Főként vallási csoportokból, azok közül is a flagellánsok egyes irányzataiból alakultak meg a Scuola Grande-k. Ennek oka, hogy jellemzően patrícius családok engedhették meg maguknak, hogy gyermekeiket kitaníttassák, pl. a papi, szerzetesi hivatás felé (akikből a flagellánsok (is) lettek), akik végül a lényegesen tehetősebb Scuola Grande-kat létrehozták. Így mögöttük – amellett, hogy ott állt a kiválasztott védőszent, csakúgy, mint a pici szervezeteknél – ott voltak a komolyabb büdzsével rendelkező támogató családok is, így a Scuola Grande-k alapvető feladata a jótékonyság lett. Javaikat megosztva segítették a betegeket, az elesetteket, valamint támogatták a szegényeket, özvegyeket és árvákat.

Főként a Scuola Grande-k engedhették így meg maguknak, hogy székhelyül gyönyörű épületeket válasszanak, vagy akár építtessenek, ahol hatalmas termekben összegyűlve megvitatták a szervezettel kapcsolatos mindenféle felmerülő kérdést, célokat határozhattak meg, terveiket kidolgozták.

Ha valaki Velencébe látogat, számos lehetősége van a Scuola Grande-k közül egyet-kettőt kiválasztani, amelyeket végigjárva sok építészeti, művészeti szempontból érdekes látnivalóval gazdagodhatnak, ami egy ilyen városban véleményünk szerint elengedhetetlen. Persze, Velencében számos kulturális élmény kecsegtet ezeken kívül is, de az igazán keményvonalas, művészetkedvelő turisták garantáltan megnyalják a tíz ujjukat akár egy Scuola megtekintésével is. A venezia-arte.com írása szerint hozzánk hasonlóan más is azt tapasztalja, hogy ezek a helyek kevésbé látogatottak, így egy nyugodt, csendes nézelődés szinte garantált.

Scuola Grande Di San Rocco
Forrás: scuolagrandesanrocco.org

Pillantsunk rá, mely Scuola-kat ajánljuk a mi saját szánk íze szerint (is) a most indulóknak (ez az összes Grande…).
  • Scuola Grande di Santa Maria della Carità, alapítva 1260-ban, “Grande” státusz kb. 1344-től
  • Scuola Grande di San Marco, alapítva 1261-ben
  • Scuola Grande di San Giovanni Evangelista, alapítva 1261-ben
  • Scuola Grande di Santa Maria della Misericordia, alapítva 1261-ben
  • Scuola Grande di San Rocco, alapítva 1478-ban , “Grande” státusz 1489-től
  • Scuola Grande di San Teodoro, alapítva 1258-ban , “Grande” státusz 1552-től
  • Scuola Grande di Santa Maria della Giustizia e di San Girolamo, más néven Scuola Grande di San Fantin vagy «dei Picai», alapítási ideje ismeretlen , “Grande” státusz 1687-től
  • Scuola Grande della Beata Vergine del Santissimo Rosario, alapítva 1575-ben , “Grande” státusz 1765-től
  • Scuola Grande dei Carmini, alapítva 1594-ben , “Grande” státusz 1767-től
Ígérjük, hogy a San Rocco-ról és a San Marco-ról hamarosan bővebben is hallanak majd tőlünk. Számítunk Önökre!