Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

Siena történelme dióhéjban

A középkori jellegét máig őrző toszkán város lesz mai virtuális utazásunk célpontja.

Akik jártak már Sienában, s más toszkán városokban, bár akár egész Olaszországot ide sorolhatjuk, egészen biztosan észrevették, hogy bár szinte mindegyik hely óvárosa sok letűnt évszázad emlékét hordozza, azért egyik inkább reneszánsz jelleget mutat, míg mások a középkor lenyomatát őrzi híven.

Siena ez utóbbiak közé tartozik, minden szeglete középkori, bár a története ennél jóval régebbre nyúlik vissza.

Siena már akkor is meglévő település volt, amikor a területen az etruszkok éltek. Kedvező elhelyezkedése minden korban ideális lakóhellyé tette, nem csoda hát, hogy az egymást követő korokban minden hódító nép, majd később város foga megfájdult rá.

A legenda szerint a város alapítása úgy történt, hogy a Rómát alapító ikerpár egyik tagja, Romulus, elüldözte unokaöccseit Rómából. Senio és Aschio a farkas szimbólumot/szobrot magukkal hurcolva elmenekültek, s a mai Toszkána területén megalapították a későbbi Siena városát. Állítólag ez a magyarázata annak, hogy az óváros számos, kisebb-nagyobb terén még ma is jellemző díszítés a ’római’ farkas szobor egy-egy szép oszlop tetején.

Tér a farkassal (szerkesztőségi fotó)

A legendát hátrahagyva azt láthatjuk a történelmi leírásokban, hogy a területen az etruszkokat a rómaiak követték, akik a fennhatóságuk alá vonták a települést. Ezzel nagyjából párhuzamosan, úgy kb. a 3. század környékén indult el az evangelizáció, amely Sant’Ansano nevéhez kapcsolódik, aki máig a város védőszentje. A történet szerint az ő nevéhez fűződik a sienai nép megkeresztelkedése, ezért is hívták az eseményt a sienaiak keresztelőjének (Battezzatore dei Senesi). A rómaiak természetesen mindezt nem nézték jó szemmel, s a szentre súlyos büntetést szabtak ki, amelynek köze volt némi tűzhöz és forró olajhoz is… Nem egy humánus megoldás, az biztos.

Ezt az időszakot követően jöttek a longobárdok, úgyhogy volt nagy forgalom az évszázadok során ezen a területen – a longobárdoknak, és más népcsoportoknak a jelenlétét a félszigeten egyébként jól nyomon követhetik az olvasók az egyes régiókat feldolgozó írásainkban, a történelmi szakaszokat bújva.

A középkor első része igencsak produktív időszak volt a város életében, ugyanis a XII-XIII. századig bezárólag igencsak lendületesen fejlődött. Egyik oka ennek a Via Francigena kialakítása volt, amely a Rómát Franciaországgal összekötő zarándokutat jelenti. (A kisebb toszkán városokon, mint Castelfiorentino, vagy Certaldo, ma is végigvonul az út, sőt végig is járható.) Siena gazdasága virágzott, annak ellenére, hogy a firenzeiekkel nagyon gyakran meggyűlt a baja – mindkét városnak feltett szándéka volt területének határait bővíteni. Mivel azonban nincsenek kifejezetten távol egymástól, ez óhatatlanul folyamatos konfliktusokat jelentett – amit még az is fokozott, hogy Firenze híresen pápa-párti volt (ún. guelf), míg Siena a ghibellinekhez tartozott, akik köztudottan nem a pápa, hanem inkább a mindenkori császár uralmát ismerték el feljebbvalónak. Tehát territoriális, ha úgy tetszik földrajzi és politikai okai egyaránt voltak a folyamatosan lángoló ellentétnek.

Siena főtere – Városháza (szerkesztőségi fotó)

Idővel a tartalékok, türelem és kitartás kapcsán a firenzeiek bizonyultak erősebbnek, így Siena az 1300-as évekre a rivális város adminisztrációjának részévé vált. A város ekkor már hanyatlani kezdett, de a végső lökést az 1348-as pestisjárvány jelentette. Ebben az időszakban a város egyre néptelenebbé vált, s mivel kevesen maradtak, plusz az önállóságát is siratta, egyértelmű volt, hogy Firenzéhez képest lemarad.

Többek között ez az oka annak, hogy míg Firenze a reneszánsz központja lett, és építészet, művészeti szempontból azt a korszakot testesíti meg, addig Siena picit inkább a középkorban ragadt, így más jellegű épületeivel eltérő hangulatot is biztosít az odalátogatók számára.

Később persze, V. Károly, vagy a Mediciek alatt a város újra erőre kapott, de azt a gazdasági jelentőséget, ami a középkorban a sajátja volt, már nem érte el.

Személyes tapasztalásként egyébként, szigorúan zárójelben fogalmazva, úgy érzem, Siena a ritkábban látott, és ’mutogatott’ része Toszkánának, s talán ezért Firenzéhez képest több titkot, több felfedeznivalót is rejthet. Főterén állva pedig semmivel sem leírható az az érzés, ami az embert a saját kicsinységére emlékezteti – egyetlen kép sem adja vissza azt a monumentalitást, amit ennek a városnak a közepe zúdít ránk. Felülmúlhatatlan.

Ennyit dióhéjban a történelemről. Ez most egy nagy dió volt.

Városkapu (szerkesztőségi fotó)