Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

San Grato – Valle d’Aosta védőszentje

Máris elérkeztünk az egyik kedvenc témánkhoz, ma San Grato-val, Valle d’Aosta védőszentjével fogunk picit közelebbről megismerkedni.

San Grato az V. században élt, és úgy tartják, hogy ő volt Aosta városának második püspöke Eusztáziusz után. Eusztáziusszal, mint elődjével szorosan együttműködve irányította vallási szempontból a várost, 451-ben még a milánói zsinaton is ő vett részt. Ekkor még nem mint püspök, hiszen elődje töltötte be a tisztséget, de annak élemedett kora miatt Grato jelent meg a jeles eseményen.

San Grato

San Grato

Halálának évét ugyan biztosan nem ismerjük, az azonban bizonyosnak tűnik, hogy egy szeptember 7-én halt meg, így ünnepét a régióban általában szeptember első vasárnapján tartják.

Egyik szobra igazán impozáns látvány, Charvensod környékén, Péroulaz településen egy neki szentelt kápolna tetején áll. 1863-ban készítette Basil Thomasset, ezután került az 1754-ben emelt kápolna tetejére. (A kápolnát egyébként egy lavina 1918-ban elsodorta, később újították fel.)

San Grato ünnepét minden Aosta-i vallásos ember nagy becsben tartja, és a szeptember első vasárnapja így a városban különleges napnak számít. A hívők délután 3-ra gyülekeznek a katedrálisban, ahol meghallgatnak egy szentmisét, majd a már jól ismert módon a szent katedrálisban őrzött ereklyéit egy körmenet kíséretében végighordozzák a város (nem csak Aosta!) utcáin.