Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

San Gennaro – Nápoly védőszentje

Campania régióban is számos szenthez imádkoznak, mi most Nápoly védőszentjével, San Gennaro-val ismerkedünk, akinek szokatlan története nem csak a vallásos lelkületűeknek lehet érdekes.

 

San Gennaro, Benevento püspöke i.sz. 305-ben halt mártírhalált, amikor is egyik utazása során egy keresztényellenes bíró úgy döntött, őt és társait vadállatok elé veti, s mindehhez a Pozzuoli amfiteátrumot találta megfelelő helyszínnek. A tömeg azonban szimpatizálni kezdett a ki tudja, miért halálra ítélt keresztényekkel, így a bíró megváltoztatta döntését, és a keresztény utazóknak fejét vette.

Anfiteatro-Flavio-Pozzuoli

Anfiteatro Flavio – Pozzuoli

A püspök halálakor egy Eusebia nevű asszony is jelen volt, aki úgy döntött, hogy néhány ampullányit eltesz annak véréből. Közel száz évvel később, i.sz. 431-ben a szent relikviái Nápolyba kerültek, és tartalmuk egy rövid időre folyékonnyá vált. Úgy tartják, ez a csoda bizonyítja, hogy a két ampulla valóban a szent vérét tartalmazza. A csoda azóta minden évben ezen a napon (május első vasárnapján) megtörténik, amikor is a hívők tanúi lehetnek a folyamatnak. Éves szinten három olyan alkalom van, amikor a szent vére folyékonnyá válik:

– szeptember 19-én, a mártírhalál napján

– december 16-án, az 1631-es Vezúv-kitörés óta, amióta a nápolyiak a szenthez, mint védőjükhöz imádkoznak

– május első vasárnapján, amely az első folyékonnyá válás évfordulója.

Sokan kételkednek az ampullák tartalmát illetően, ami ilyen esetekben persze nem meglepő. A CICAP nevű szervezet többször próbálta vizsgálni az anyagot, azonban ez érthető okokból nem lehetséges. Külső analízissel rámondható, hogy oxihemoglobin tartalmú anyag van bennük, azonban a kétkedők szerint már a középkorban lehetséges volt olyan zselé előállítása, mely mozgatás hatására folyékonnyá válik – a rossz nyelvek szerint így könnyű megtéveszteni a híveket.

Azt, hogy ebből mi igaz, s mi nem, azt mindenki hite szerint ítélje meg, vagy döntse el – nyilván nem a mi tisztünk, mindenesetre valóban érdekes a kérdés.

Viszont, hogy lássuk, hogyan is néz ki egy ilyen ún. ‘liquefazione’, az alábbi videót ajánljuk olvasóink figyelmébe:

Aki tovább barangolna San Gennaro történetének szálai között, annak ajánljuk a camcris oldalának hosszabb lélegzetű, olasz nyelvű írását. Nyelvtanulók tudják már jól, hogy szövegértési és fordítási feladatként ez a szöveg is nagyon jól használható – csakúgy, mint a campani.eu oldala, ahol szintén a fent említett szentről lehet bővebb információkat találni.

Saint_Januarius

Jövő héten a dialektusokkal zárjuk a hónapot, és búcsúzunk Campania régiótól, hogy továbblépjünk az ismert és kevésbé ismert olasz területek bemutatásában. Tartsanak velünk akkor is!