Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

Sakk és legenda Marostica városából

Egy különleges utazásra invitáljuk Önöket ebben a cikkben – még ha idén képzeletbeli is a kirándulás.

Marostica városa Veneto tartományban van, tehát Magyarországhoz egészen közel, Vicenza város környékén. Így főként azoknak ajánljuk majd a tényleges utazást, akik amúgy is errefelé járnak, hisz a kisváros egy nap alatt bejárható.

Nevezetessége egyben főtere is, a Sakk tér (Piazza degli Scacchi), ahol minden második évben egy közel 600 éves legenda elevenedik meg. A téren, melynek burkolata sakktáblát formál, élőszereplős sakkmeccset játszanak el kosztümös hölgyek-urak, emléket állítva a Parisio-családnak. Az eseményt páros években, szeptember második hétvégéjén tartják – ez 2020-ban épp két hete lett volna, de érthető okokból sajnos idén nem szervezték meg. Ám senki ne aggódjon, 2021-ben pótolni fogják az elmaradt alkalmat, amelyhez már a dátum is adott: 2021. szeptember 10-12.

Piazza degli Scacchi – Forrás: 2night.it

Ahogy említettük, a legenda 1454-be nyúlik vissza. Ebben az évben történt, hogy Marostica nemesurának, Taddeo Parisio-nak kisebbik, álomszép lányába két lovag is beleszeretett. Természetesen mindketten feleségül akarták venni, s szándékuk olyan komoly volt, hogy végül párbajra hívták egymást. A nemesúr, aki nem csak üzleti érzékéről, de bölcsességéről is híres volt, nem szerette volna párbajban elveszíteni egyik kitűnő lovagját sem, így más megoldást javasolt: egy sakkmeccset. A győztes megkapja a gyönyörű lány, Lionora kezét, s a másik lovag sem jár rosszul, hiszen neki Lionora nővére, Oldrada jut, akinek szépsége egyes források szerint Lionoraéval vetekedett.

Rinaldo D’Angarano és Vieri da Vallonara volt a két lovag, akik a fontos sakkmeccset megvívták, s természetesen Lionorának volt kinek szurkolni: titkon már ő is szerelmes volt; Vieri da Vallonara volt szíve választottja. A történet happy enddel végződött, hisz ez a lovag győzedelmeskedett a megmérettetésben, s a kölcsönös vonzalomnak házasság lehetett a vége. Parisio úr szerencsésen kiházasította mindkét lányát, magáénak tudhatta a két lovag hűségét, és elkerültek minden felesleges vérontást.

Az eseményen a város apraja-nagyja részt vett; ki szurkolni, ki csak bámészkodni jött – hiszen az élőszereplős sakkjátszma nem mindennapi látványosságnak ígérkezett.

Hogy a legendának mennyi valóságalapja van, ezt bizonyosan nem tudhatjuk, azonban ahhoz bőven elég érdekes volt, hogy 1923-ban ezt a hagyományt megteremtsék és útjára bocsássák. Akkor történt ugyanis először, hogy a téren, korabeli kosztümök segítségével felidézték a szép szerelmes sztorit, amit aztán tűzijátékkal, és egyéb előadásokkal tettek még teljesebbé, s duzzasztottak egy többnapos látványossággá.

Piazza degli Scacchi – Forrás: italytravelweb.it

Sajnos senki nem tudja, hogy a legenda szerint milyen sakklépésekkel nyert Vieri da Vallonara, ám az olaszok nem csüggedtek, amiért nem tudják ezt pontosan visszaidézni. Ahelyett, hogy zavarba jöttek volna, az utóbbi időszak legnagyobb sakkmeccseinek híres lépéskombinációival játszanak – a mai napig kosztümös élőszereplők segítségével.

Rendszerint péntek este, szombat este és vasárnap két alkalommal játsszák le az adott évi meccset, a közbülső időben színielőadások és más látványosságok szórakoztatják a mintegy 3600 látogatót, akit a téren fogadni tudnak.

A kisváros önmagában is nagyon szép, így ezen a sakkmeccses hétvégén kívül is bármikor érdemes meglátogatni. Jövő héten áttekintjük, mi mindent ajánlott egy nap alatt megnézni Marostica falai között – tartsanak velünk akkor is!