Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

Rieti és a világ legkisebb étterme

Ma a legek világában kalandozunk ismét. A világ legrövidebb folyója után a világ legkisebb éttermébe látogatunk el.

A tartomány, ahová ma virtuális utazásunk visz, nem más, mint Lazio – az a tartomány, melynek székhelye egyben a főváros is, Róma. A kisváros pedig, amit meglátogatunk, magyar szemmel nem is olyan apró, mintegy ötvenezer lakosú: Rieti.

Elsősorban a címben is olvasható érdekesség irányította figyelmünket erre a helyre, de ahogy látni fogják, a híres kis éttermétől eltekintve is egy nagyon kedves, nagyon régi és nagyon szerethető városról lesz ma szó.

Központi elhelyezkedése miatt már a római korban is fontos centrumként tartották számon – s mivel egy dombon fekszik, nem csak stratégiai szempontból volt jelentős, de a völgyre néző panoráma miatt sem volt sosem elhanyagolható.

Panorama di Rieti – Forrás: frontieriarieti.com

A kisváros látnivalói közül a katedrálisa emelkedik ki igazán, azonban a városháza épülete és számos kisebb temploma is mind csodálatos a maga nemében.

Cattedrale di Rieti – Forrás: lifeinitaly.com

A Rieti katedrálist az 1100-as években építették, tehát igen hosszú múltra tekint vissza. Mivel a tovafutó évszázadok erős nyomot hagytak rajta, az 1600-as években szinte teljesen újjáépítették, így középkori jellegzetességei ma már sajnos nem láthatók. Az újjáépítés idejéből származnak viszont a barokk kort idéző díszítései, valamint a XVI. és XVII. századból származó szobrok és festmények, amelyek máig ékei a katedrálisnak. A kriptát 1157-ben szentelték fel, egy hajója van mindössze, ezt 16 oszlop osztja kisebb részekre; s néhány, egészen a XIV. századig visszavezethető festményrészlet maradt meg itt, amelyek ma is láthatók.

Cattedrale di Rieti (cripta) – Forrás: wikimedia

Természetesen őrzi az épületet egy harangtorony is, ami viszont román stílusban épült, és története az 1200-as évekig nyúlik vissza, tehát picit fiatalabb, mint maga a főépület. S hogy miért a katedrális mellett áll a harangtorony? Nos, erről az olasz speciálitásról már értekeztünk Önökkel korábban – ugye, emlékeznek?

Na, de nézzük meg közelebbről a már említett aprócska éttermet, amely az igazán romantikus kirándulók számára kihagyhatatlan. Mivel tényleg csak egy pár részére akad hely, nincs tumultus, időpontra érkezik az ember, és garantáltan nem zavarja senki. A neve is ennek felel meg: Solo per Due – azaz ‘Csak két fő részére’.

Solor per Due – Forrás: rietilife.com

Az étteremben a környéken megtermelt kitűnő alapanyagok felhasználásával főznek – ez a terület ugyanis bővelkedik gasztronómiai szempontból kiemelkedő hozzávalókkal. Megterem itt az olíva, tökéletes olajat biztosítva. Fogyasztható háztáji juhsajt, gyümölcsök, zöldségfélék garmadája, különféle gombák, helyben sütött kenyér, finom hús, csalogató édességek. Aki betér, biztosan nem fog csalódni az étkek tekintetében sem.

A környezet és a hangulat azonban páratlan – az egykori római villa területén elhelyezkedő étterem egy olyan csodás kertre néz, amely a világ minden tájáról származó, különféle pálmák otthona. Jó időben itt kinn lehet romantikázni. Ha csúnya esős az idő, vagy épp télen érkezünk, akkor a beltérben a kétszemélyes asztal helyett a kandalló melletti foteleket is választhatjuk. A pincér diszkréten elvonulva várja az igényeket, egy pici ezüst csengettyűvel lehet őt hívni – ettől eltekintve a kétszemélyes esténk valóban kétszemélyes lehet.

Aki tehát – akár kifejezetten különleges alkalomhoz – a legintimebb környezetet keresi, annak biztos felkerülhet a listájára az olasz utak között Rieti, ez a kis gyöngyszem Lazio tartományban.

Solo per Due – Forrás: lussuosissimo.com