Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

Riace, a befogadó város – vagy mégsem?

A napokban megjelent egy cikk a 444.hu-n Riace városáról, amely annak szívélyességéről, a polgármester emberségességéről, és úgy általában a bevándorlásról szól. 

Az alapvetően fontos tény, hogy Riace városa, amely Calabria-ban található, és az elmúlt évtizedekben az elszegényedés, a gazdasági válság és a kilátástalanság miatt elnéptelenedésnek indult, gondolt egy nagyot, és polgármesterük, Domenico Lucano – akit mindenki csak Mimmo-nak hív – egy szép programba kezdett.

Domenico 'Mimmo' Lucano

Domenico ‘Mimmo’ Lucano

A program lényege az volt, hogy az elnéptelenedő városkába bevándorlókat fogadott be Afrikából, a Közel-Keletről, és gyakorlatilag bárhonnan, ahonnan csak érkeztek. Ezek az emberek lehetőséget kaptak a letelepedésre, a munkára – a polgármester pedig egy működő közösséget fabrikált a sok különböző kultúrából érkező emberekből, amely tökéletesen működött is.

Az érkező menekültek, amíg az első hét hónapban nem kaptak támogatást az államtól, ún. helyi valutában fizettek a boltokban, hogy hozzájussanak a legszükségesebbekhez, majd amikor megérkezett a segélyük, szépen beváltották a helyi valutát kőkemény euróra, s a ‘hitelüket’ maradéktalanul kiegyenlítették. Ebben a helyiek is maximálisan támogatóak és partnerek voltak.

Hogy egy kis helyreigazítást tegyünk: az elmúlt hetekben megjelent egy cikk az ilquotidianodellacalabria oldalán, mely ugyanezzel a témával foglalkozik – a mai történések tükrében. A cikk címe: A Riace-i paradoxon. Nem véletlenül, ugyanis a bevándorlók befogadását leállították, és számos, a városban már évekkel ezelőtt letelepedett menekültet elköltöztettek onnan.

Riace városában eddig már kb. 240 embert fogadott be a közösség, azonban ebből minimum 170-nek távoznia kellett politikai okokból, a regisztrációjuk ugyanis a kacifántos bürokrácia okán nem megfelelően történt meg.

Ezeket a szerencsétlen embereket úgy emelték ki környezetükből, hogy az évek alatt kialakított emberi kapcsolataikat, munkájukat, mindennapi életüket egyszerűen figyelmen kívül hagyták, a gyerekeket is az iskolaév kellős közepén szólították fel a távozásra. Ez a bánásmód egy felnőtt számára is elképesztően megrázó és megalázó lehet, hát még egy gyereknek!

A polgármester, Domenico Lucano teljesen tehetetlen a kérdésben, hiszen a legújabb szabályozás szerint az 5000 fő alatti települések max. 15 főt fogadhatnak be, és újabb 15 fő számára biztosíthatnak ún. szükségszállást. A többieknek mennie kellett. Mivel a politikai vezetés ismeri jól a polgármestert és annak emberségességét, lényegében hivatalosan megtiltották neki, hogy a városba visszaszökő menekülteket visszafogadja.

Az a program tehát, melyről számtalan európai újság, televízió, internetes médium is hírt adott az elmúlt néhány évben, most lezárul. Szomorú aktualitás ez, ugyanakkor fontos esemény is: láthatjuk, milyen az, amikor embereket adatoknak tekint egy rendszer.

Természetesen már jelentkeztek különféle szervezetek is, akik – nem kevés profit reményében – kezelnék a helyzetet. Valószínűleg állami támogatásra játszó egyesületek, társulások ezek (pl. az Emergenza Nord Africa), amelyek megint csak nem az embert, hanem a financiális adatokat kezelnék gondosan.

Az Európa-szerte híres programnak így vége, a polgármester alig talál szavakat, hiszen egy fantasztikusan működő kezdeményezés végére tett pontot a bürokrácia.

Bárcsak ne kellett volna ilyen hírekkel kiigazítást tennünk!