Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

Oriana Fallaci – könyvek, interjúk

Az immár két hónapja tartó sorozatot, amely könyvekkel, sorozatokkal foglalkozik, ma zárjuk – egyelőre – Oriana Fallaci-val.

Először egy konkrét könyv kapcsán jött az ötlet ehhez a témához, de annyira sokrétű mai főszereplőnk, hogy inkább a munkásságát, semmint egyetlen könyvét helyezzük a középpontba.

A könyvélmény egyébként első körben “A harag és a büszkeség” volt, de ha valaki csak ezt olvassa az újságíró-író tollából, talán kicsit torz, vagy túl egyoldalú képet kap róla.

Oriana Fallaci (1929-2006) Firenze szülötte, itt is halt meg, habár életének egy hosszabb szakaszában az Egyesült Államokban élt. Nem sokkal a II. világháború kitörése előtt született antifasiszta érzelmű családba, ami hosszú távon meghatározta politikai beállítottságát. Bár orvosi pályára készült, tanulmányait hamar megszakította és az újságírás felé fordult. Élt Milánóban, Rómában is, ahol jellemzően hetilapoknak dolgozott, azonban már az ’50-es évektől könyveket is írt. Sok esetben ezek politikai, társadalmi kérdéseket feszegettek, illetve igen híres interjúinak válogatásait tartalmazták.

Mivel nagyon tájékozott és nagyon határozott jellem volt, híres interjúalanyai gyakran feszengtek a székükben.

Oriana Fallaci valahogy mindig az események sűrűjében találta magát. A világban zajló konfliktusok mágnesként vonzották a legveszélyesebb helyekre, kitartásával pedig a legmagasabb rangú politikusokkal folytathatott beszélgetéseket.

Magánéletéről keveset tudni, az biztos, hogy a ’70-es években néhány évig a görög ellenállás egyik vezetőjével élt együtt, Alexandros Panagulis-sal, egészen annak haláláig, amely ismerkedésüket követően pár éven belül bekövetkezett. Fallaci szerint a “baleset” egyértelműen politikai merénylet volt, amit aztán persze sosem erősítettek meg. A férfi múltját tekintve azonban az elképzelés valószínűleg nem minden alapot nélkülöz.

Forrás: corriere.it

Fallaci pályafutása során a helyszínről írt és közvetített az indiai-pakisztáni konflikusról, a dél-amerikai államokban zajló nehézségekről és a közel-keleten zajló összecsapásokról.

Érdekelte a ’60-as években a világot izgalomban tartó NASA-projekt, a holdraszállás is – ebben az időben gyakran megfordult az Egyesült Államokban. Készített interjút Wernher von Braun-nal is, aki a II. világháború idején a németeknek tervezett rakétákat, később pedig a NASA igazgatója lett. (A témában ajánlunk a figyelmükbe egy nem olasz, hanem amerikai filmsorozatot, For all Mankind címmel, ami épp ezt az időszakot dolgozza fel, a szokásostól eltérő, fikciós megközelítésben.)

Az újságírót már fiatalon érdekelni kezdte a nők helyzete, különösen a Közel-Keleten, vagy még inkább az iszlám vallás fényében. A téma könyvet is szült, és interjúk során is előkerült párszor – még magas politikai rangú emberekkel történő beszélgetésekben is. Hogy egy picit rálássunk nyughatatlan természetére, elég ikonikus jelenet volt a  Khomeini ayatollah-hal készített beszélgetése, melynek során a vezetőt szemtől-szemben zsarnoknak nevezte. Az ayatollah valószínűleg az ötödik percben keservesen megbánta, hogy beleegyezett az interjúba, és közölte az újságírónővel, hogy ne fáradjon a csador viselésével, ugyanis azt csak tiszteletreméltó nőknek kell hordani. A kölcsönös sértegetés vége azt lett, hogy Fallaci letépte a csadort, középkori rongynak nevezve azt, az ayatollah pedig kivonult a teremből. Az interjút emiatt csak másnap volt lehetőség befejezni.

Forrás: corriere.it

Halálát követően évekkel a theatlantic és a Vanity Fair is hosszas cikkel emlékezett meg az írónőről – érdemes ezekből is szemezgetni, hogy árnyaljuk a róla alkotott képünket.

S hogy egy magyar oldalt is ajánljunk: a hajónapló cikkében Kovács Zsófia írt egy hosszabb összefoglalót az író-újságíró születésének 91. évfordulójára kb. egy hónappal ezelőtt – ezt is mindenképp javasoljuk elolvasni.

Fallaci temperamentuma és kitartása gyakran olyan emberek közelébe sodorta, akikkel komoly interjút készíthetett, itt a következő – valószínűleg hiányos – lista:  Hussein – Jordánia királya, Võ Nguyên Giáp, Pietro Nenni, Giulio Andreotti, Giorgio Amendola, Alekos Panagulis, Nguyễn Cao Kỳ, Yasser Arafat, Mohammad Reza Pahlavi, Hailé Selassié, Henry Kissinger, Walter Cronkite, Federico Fellini, Indira Gandhi, Golda Meir, Nguyễn Văn Thiệu, Zulfiqar Ali Bhutto, Deng Xiaoping, Willy Brandt, Sean Connery, Mu’ammar Gheddafi és  ayatollah Khomeini.

Örök visszatérő félelme volt egyébként – főként látva a hollywoodi léhaságot és emberi gyengeséget -, hogy az iszlám kolonizálni fogja a nyugati világot. Mivel vallásuk erős szabályokhoz köti őket, s a vallás, mint a politika és a mindennapok része, át- meg átszövi a muzulmán emberek mindennapjait és gondolkodását, attól tartott, hogy ha nekiindulnak, a morálisan gyenge nyugati embereket könnyedén fogják manipulálni, befolyásolni, később pedig uralni.

Ezekkel a nézeteivel ugyan sosem volt egyedül, de a hangoztatásukban azért élen járt. “A harag és a büszkeség” című könyve a legélénkebb példája annak, hogyan gondolkodott az írónő erről a témáról. A 2001-es World Trade Center elleni merénylet annyira felkavarta, hogy régóta fiókba tett tollát újra elővéve nekiveselkedett a fent említett könyv megírásának.

Az egész kiadvány egy hatalmas felháborodás, felkiáltás és figyelemfelhívás egyébként, amit ki tudja ki mennyire vett az adott időszakban komolyan, s ki hogyan értékeli ma. Mindenesetre nyilván vannak tendenciák a világban, amelyek Fallaci nézeteit támasztják alá, ugyanakkor ki tudja, milyen olyan erők munkálnak folyamatosan körülöttünk, amelyek szüntelenül és észrevétlenül alakítják a mindennapjainkat. Természetesen ez is lehet egy közülük.

A könyv elolvasását azoknak is javasoljuk, akik Fallaci-hoz hasonló nézetekkel rendelkeznek a világban/világról, és azok számára is érdekes lehet, akik teljesen már irányt képviselnek. Hisz sosem baj, ha minél több szempontból vizsgáljuk a körülöttünk lévő világot, aminek mi magunk is aktív részesei vagyunk.