Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

Modi di dire – il caval di san Francesco

Egy pici vallási témát is csempészünk mai cikkünkbe, rovatunk ugyanis Szent Ferenccel foglalkozik ezúttal.

Egy igen érdekes szókapcsolatot találtunk a már többször emlegetett Pittàno-könyvben, amelyből kis kiegészítésekkel szemezgetni szoktunk. Mára egy olyan kifejezés kerül sorra, amely úgy hangzik:

“in caval di san Francesco” – azaz “Szent Ferenc lován”

A jelentése pedig annyit tesz: gyalog menni, mindenféle közlekedési eszköz, lehetőség segítsége nélkül. S miért éppen “Szent Ferenc lován” tesszük ezt? Nos, aki ismeri a szent történetét, jól tudja, hogy keresztény egyház egyik bírálója volt lényegében az 1200-as években.

Mivel nem szívlelte az egyház egyre nagyobb világi vagyonát és hívságait, kolduló rendet alapított – holott maga is tehetős család sarja volt. Mind Szent Ferenc, mind pedig követői nincstelenül, gyalog járták a vidéket Assisi-ből indulva, s a hívek jóindulatára hagyatkozva éltek zarándokútjukon. Mivel utazásaikat a saját lábukon tették meg, Szent Ferenc lován járni annyit jelent: gyalog eljutni a célig.

Mai rövid kis magyarázatunkat egy Szent Ferenc történetéről szóló videóval szeretnénk kiegészíteni.