Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

Modi di dire – avere paglia in becco

Közmondásunk jelentése: akinek szalma van a csőrében.

Magyarul ennek pontos megfelelője nincsen. Az olaszok a kifejezést olyan emberre használják, akinek rendelkezésére áll minden, hogy céljait elérje; illetve akkor, amikor valaki megbízható, tud titkot tartani, ami egyúttal kulcsa az ő saját sikerének is. Alapvetően tehát olyan emberre utal, aki képes és hajlandó tenni céljai eléréséért, így a siker elérhetővé és kézzelfoghatóvá válik számára.

Forrás: tuttogreen.it

Jelen esetben láthatjuk, hogy a mondásnál sem antik időkig visszanyúló gyökereket, sem bibliai utalást nem találunk. Sokkal inkább kötik a természethez ennek a közmondásnak a létrejöttét. Azon belül is a fecskékhez, akik szorgalmasan szállítják a szalmaszálakat a csőrükben, hogy felépítsék a fészküket.

S a magyarázattal ez úgy ér össze, hogy egyrészt a szalmaszál által a fecskéknek is megvan mindenük, ami a fészeképítéshez, sikeres költéshez szükséges, így bizton elérik céljukat. Másrészt pedig – pont ennek okán, azaz sikerük elérésének érdekében – nem engedhetik meg maguknak, hogy kinyissák a szájukat/csőrüket, hiszen azzal a szalmaszál elvesztését kockáztatnák. Így a csukott száj/csőr a titoktartás szinonímájaként jelenik meg, amely a fészeképítés, azaz a hosszú távú siker kulcsa.

Összefoglalva tehát ez a közmondás egy magyar megfelelővel nem bíró változat, amelynek gyökerei a természetben keresendők – így gyaníthatóan egyébként népi megfigyelésen alapult és szivárgott át a beszélt nyelvbe.

A jövő héten ismét elkalandozunk a szólások, közmondások világában, ahogyan azt tavasz óta már megszokhatták tőlünk. Megtisztelő figyelmükre a továbbiakban is számítunk!