Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

Mi mindent láthatunk Marche régióban?

Ma utazunk, a történelemóráknak egy időre vége szakad. S hogy merre indulunk? Még mindig Marche a cél, ahogy egész januárban.

Kicsit nehéz dolgunk van, s ez előre nem igazán tűnt így. Mégpedig azért, mert Marche egy alapvetően kicsi régió, s ha Olaszországról beszélgetünk úgy általában, rendszerint elő sem kerül. Viszont ha egy picit közelebbről megvizsgáljuk a témát, egyből kitűnik, hogy Marche elképesztően sok látnivalóval és szórakozási lehetőséggel kecsegtet. Ma kiemelünk egy-két, számunkra különlegesnek vagy fontosnak ható célpontot, előrebocsátva, hogy a lista közel sem lesz teljes, de ízelítőnek talán épp megfelel.

Felsorolásszerűen végiggondolva Marche legendás a gyönyörű tájainak, számos nemzeti parkjának, védett övezetének köszönhetően. Mivel földrajza ezt megengedi, nem csak a tengerpart (ami egyébként arany homokkal borított, kristályos vizű és strandolásra, fürdőzésre kiválóan alkalmas) vonzza a turistákat, de az Appennini-hegység ún. umbro-marchigiano vonulata a téli sportok szerelmeseit várja klassz sípályákkal, és a környezetükben kiépített infrastruktúrával, amelyet a síelők jó minőségben vehetnek igénybe.

Aztán persze ott vannak a gyönyörű kisvárosok, amelyek nagy része kastélyokkal, templomokkal és tényleg informatív múzeumokkal kecsegteti a kultúrára éhes utazókat, ne hagyjuk ki a mai Anconát sem, amely hatalmas kikötőjével egy igazi kereskedelmi és hajózási központ még mindig – nem hiába hívták már évszázadokkal ezelőtt a kelet kapujának ezt a várost.

Ancona kapcsán találtunk egy gyönyörű képeslapgyűjteményt, amelyet a fotografia.iccd.beniculturali.it oldalon lehet elérni, javasoljuk, hogy lapozzák végig, nagyon megéri.

S hogy rákanyarodjunk egyik kedvenc látnivalónkra, el kell utaznunk Anconából, de csak mintegy 50-60 km-t nyugati irányba, ahol máris rátalálunk az egyik nemzeti parkban egy fantasztikus mészbarlangra – ez a Grotte di Frasassi.

Grotte di Frasassi

Grotte di Frasassi

Ez az európai szinten is nagynak számító barlangrendszer természetesen látogatható. A nagy népszerűségnek hála azonban figyeljünk arra, hogy főként fotós túrák esetén érdemes a nyaralás előtt időpontot egyeztetni és előjegyeztetni. A barlangnak egyébként számos ún. terme van, amelyeket a legérdekesebb fantázianevekkel láttak el, értelemszerűen aszerint, hogy milyen fura alakzatok alakultak ki a mészkőből az évek során. Ilyen termek például a Kristály-tó, a Niagara, a Kis tündér kastélya, az Óriások terme, a Gran Canyon – hogy csak néhányat emeljünk ki a legfurábbak közül. A cikk alatti galériában egy kis betekintőt adunk ezekből.

Továbblépve a látnivalók sorában egy rendhagyóbb témával készülünk, ami főleg azokat az olvasóinkat érinti kellemesen, akik Olaszországot vallási szempontból is fontosnak tekintik. Az Il Giubileo nelle Marche 2016-ra olyan lényeges helyeket, útvonalakat gyűjtött össze, amely a vallásos utazók részéről megnövekedett érdeklődésnek próbál minél inkább megfelelni. Róma és a Szentszék közelsége, valamint a Marche-ban is fellelhető gyönyörű templomok, kegyhelyek (gondoljunk csak Loreto-ra, amivel később még egy komplett cikkben foglalkozunk) várják a XXI. századi zarándokokat, akik számtalan spirituális élménnyel gazdagodhatnak egy kellemes utazás során.

Il Giubileo nelle Marche

Il Giubileo nelle Marche

A Giubileo kapcsán ezen a linken hozzáférhető egy információs füzet, amely elképesztő szépségű képekkel illusztrálja a lehetséges célpontokat. Az 50 oldalas anyag természetesen szabadon letölthető és tanulmányozható. Igazi kincs, és fantasztikusan igényes a kiadvány kivitelezése is – ami persze az olasz ízlést ismerve olyan nagyon nem meglepő.

Marche egyébként órási olvasztótégelye a legkülönfélébb múzeumoknak is, amelyek számtalan kiállítással várnak minket. A musei.marche.it oldalon kedvünkre böngészhetünk az egyes intézmények között, akár időpontra is kereshetünk egy-egy kiállítást, ha már tudjuk, mikor mennénk. A kategóriák között pedig alaposan leszűkíthetjük a témákat, amelyek az érdeklődésünkre számot tarthatnak.

Következő cikkünkben a Marche-i ízek világába kalauzoljuk az olvasókat – ahogy a visszajelzésekből látjuk, sokan szeretik itt a hasukat velünk együtt. Na, persze, az olasz ízeknek ki tud ellenállni? Hogy mi mennyire nem, az a következő alkalmak egyikén gyorsan kiderül.