Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

Masaccio – a születő reneszánsz harmadik atyja

Donatello és Brunelleschi mellett Masaccio nevét említettük a születő reneszánsz harmadik atyjaként. Ma vele ismerkedünk.

A művész Tommaso di ser Giovanni di Mone Cassai (1401-1428) néven látta meg a napvilágot, így gondolom, senkinek nem jelent gondot, ha mi továbbra is csak ismert nevén, Masaccioként hivatkozzuk.

Apja jegyzőként dolgozott, és fiatalon elhunyt. Masaccionak egy öccse is született, s bár édesanyja újra férjhez ment miután megözvegyült, második férjének elvesztése után Masaccio maga vált a család fenntartójává és fejévé.

Fiatalon Firenzébe került, és a kutatások, valamint munkáin látható jellemző kézjegyei alapján erősen gyanítható, hogy egyetlen, az akkoriban divatos “bottega” (művész-műhely) tagja sem volt. Ennek ellenére azért sokan hatottak művészetére, Masolinoval kimondottan sokat dolgozott együtt, de Brunelleschi sem hagyható ki a sorból, mint kortárs művész, alkotótárs.

A korszakból adódóan Masaccio munkái elsősorban bibliai témájúak voltak, ami a XV. század tekintetében egyáltalán nem meglepő. Ha megvizsgáljuk egy-két festményét közelebbről, láthatjuk, hogyan alakultak és épültek be a reneszánsz stílusjegyek egyetlen rövid karrierbe. Nem véletlen tehát, hogy bár Masaccio nagyon fiatalon, mindössze 27 évesen halt meg, mégis nagyon lényeges művésze a reneszánsznak. Nézzünk is meg egyet közelebbről a mester művei közül, hogy picit közelebb kerüljünk hozzá.

Ha a “Szent Anna harmadmagával” című festményt nézzük, melynek eredeti címe: “Sant’Anna Metterza*, akkor azt látjuk, hogy bár bizonyos szempontból (a figurák érettsége, kidolgozottsága révén) előremutat a reneszánsz későbbi időszakára (rinascimento maturo); a perspektíva, mint születőben lévő ábrázolási technika még hiányzik. A hármas központi egységet (Szent Anna, Madonna, gyermek Jézus) angyalok veszik körül, szép keretet adva az alkotásnak. Szent Anna, mint óvó, vigyázó eleme a hármasnak, védi és öleli a Madonnát és a gyermeket, akit egyébként ekkor még ritkán ábrázoltak nem újszülöttként.

Sant’Anna Metterza – Masaccio

A képen ugyanis Jézus energikus, nagyobbacska gyermekként van jelen. A hozzáértők szerint Herkulesre hajaz, aki akkoriban a város (Firenze) védőszentje volt, és a művészek szerettek tisztelegni emléke előtt, így időről-időre előfordul később is, hogy egy-egy alakban a védőszentre való utalásokat láthatunk (Masaccionál és más reneszánsz művészeknél egyaránt).

S ha már Szent Anna és a kis Jézus alakját megnéztük, ejtsünk néhány szót a Szent Szűzről is, akit egy gyönyörű kék palástban ábrázol a művész. Nem tudom, hányan vannak birtokában annak az információnak, hogy a kék szín a korszakban nemigen került festményekre. Ennek oka az volt, hogy akkoriban a szín előállítása, a hozzá való alapanyagok beszerzése igazán magas költségekkel járt, így hosszú ideig szinte semmi máshoz nem is használták, kizárólag a Mária-ábrázolásokhoz – tisztelgés gyanánt ezzel is a Madonna felé.

(A színt a lapis lazuli nevű kőből állították elő, amelyet eredetileg a mai Észak-Afganisztán területén bányásztak, és nagyon népszerű volt élénk kék színe miatt. Európába a középkor vége felé kezdték el behozni, porrá törve használták fel különféle színezési eljárásokhoz, ám magas ára miatt kiemelt esetekben használták leginkább – ilyen volt a Mária-ábrázolás is. Masaccio mellett Perugino, Tiziano és a reneszánsz, valamint a barokk művészei is előszeretettel használták, amikor lehetőség nyílt rá.)

Masaccio esetében is azt mondjuk és ígérjük, mint Donatellonál tettük: a nagy jelentőségű életműveket csak többszöri nekifutásra lehet feldolgozni, így ehhez a művészhez is biztosan visszatérünk még. Szívünk szerint a “Pagamento del tributo” és a “Pietro risana i storpi” című képekkel folytatnánk, így idővel erre is lehet majd számítani. Tartsanak velünk továbbra is, a művészettörténeti utazásnak ugyanis koránt sincs vége.

*A ‘Metterza’ kifejezésre csak egy kis etimológia: kétféleképpen magyarázható a szó. Egyrészt eredeztethető a “messa come terza” kifejezésből, azaz mint a “harmadikként elhelyezett” elem az alkotáson. Másrészt jöhet az egyik toszkán kifejezésből (“mi é terza”), amely a képen elhelyezkedők rangjára utal, hisz Szent Anna itt mindenképpen harmadikként kerül említésre, szigorúan a Madonna és a gyermek Jézus mögött (nem csak térben).