Toscana

Matera

Uffizi

Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Márványmérce – Róma falainak különlegessége

Amikor Rómában jár az ember, lépten-nyomon fura dolgokra bukkan.

Az olasz főváros tele van mesékkel, legendákkal és olyan történetekkel, amelyeknek hallatán bizonyosan kikerekedik a szemünk. Sokszor nem is tudjuk, mit látunk pontosan a városban, a falakon, épületeken, kertekben, itt-ott elszórva, ezért ma egy ilyen furcsaságról lebbentem fel a fátylat.

Ha a Borgo városrészben (rione – így hívják Rómában a városrészt) sétálunk, akkor néhány épületen láthatunk egy befalazott, kör alakú márványt, aminek a funkciója több, mint érdekes.

Az 1800-as évek elején, amikor a város még a Pápai Állam részét képezte, a város elöljárói úgy határoztak, hogy a legnépesebb területeken egy-egy nagyobb palota (palazzo) oldalába meghatározott átmérőjű (ez nagyon fontos!) kör alakú márványt falaztattak be. Ez pedig arra szolgált, hogy a köznép (munkások, patkolókovácsok, szénégetők) a városrészben vásárolt kenyerüket hozzá tudták mérni. Így bizonyosodhattak meg arról, hogy a pékek nem spóroltak rajtuk, és mindig ugyanakkora méretű kenyeret kaptak a pénzükért. Egyszerű módszer, ami mindenki számára elérhető volt, és megakadályozta, hogy a furfangos pékeknek eszébe jusson itt-ott csalni egy kicsit.

Cerchi di marmo
Forrás: FB – Passione Romana

Persze, ez a márványmérce nem csak a Borgo városrészben volt megtalálható, Róma más részein is előszeretettel alkalmazták a módszert; azonban a Borgo az, ahol a legtöbb márványmérce túlélte a századokat és ma is több helyen látható.

Szóval, márványkört kutatva a Borgo városrész felé vegyük az irányt Rómában – ahol ilyen picike érdekeségekkel lehet még izgalmasabbá tenni a városnézést. Na, indulhatunk, ugye?

Róma
Forrás: unsplash – John Rodenn Castillo