Toscana

Matera

Uffizi

Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

Kódexmásolók a középkori Itáliában

Előző cikkünkben tett ígéretünkhöz híven a középkori Itáliába utazunk ma képzeletben, hogy meglessük a kódexmásolók és miniatüristák életét.

Miután az i. sz. 300-as években a mai Olaszország területén is lehetővé vált a keresztény vallás gyakorlása, egyre nagyobb érdeklődés irányult a vallásos szövegek felé. Ugyan olvasni kevesen, írni pedig még kevesebben tudtak, azért az fontos volt minden hithű keresztény számára, hogy a hirdetett tanokat alaposabban megismerhesse.

Mivel a középkor érkeztével még mindig bőven a könyvnyomtatás feltalálása előtt járunk, ezért a könyvek mondhatjuk úgy, hogy ritkaságszámba mentek.

A korszak írástudói zömmel a papok, szerzetesek köreiből kerültek ki, ezért is alakult úgy, hogy a könyvek kézzel való másolása főként Benedek-rendi, de később már ciszterci szerzeteseknek volt köszönhető.

Egy-egy nyomtatvány lemásolása több ember egyenként is nagyon fontos munkájából állt össze.

Először is a szerzetesek gyakran maguk készítették elő a másolnivalóhoz az alapanyagot – azaz a könyvek lapjait. A középkori kiadványokat általában pergamenre írták/másolták, amely a legtöbb esetben birka vagy kecske kikészített bőrét jelentette. A bőrt különféle áztatókban kezelték, eltávolították róla a szőrt és minden olyan, rátapadt dolgot, amely a felületét egyenetlenné tehette. Aztán a lehetőségekhez mérten jól elvékonyították az erre a célra használt eszközök segítségével (ilyen volt pl. a scarnitore, amellyel a bőr kapargatását, egyenletessé tételét végezték.)

A vékony bőrt aztán megszárították és kb. így tették alkalmassá a könyvek másolásához. (A pergamen a nevét onnan kapta, hogy a technológia egy kis-ázsiai városból, Pergamo-ból származik.)

Dolgoztak a könyvön aztán előkészítők, akik a lapok vonalazásáért, a keretek felrajzolásáért feleltek. A kódexmásolók munkája a szövegek hű másolása volt, ám ők kihagyták minden oldal első betűjét – ez általában vagy új bekezdés, vagy új fejezet is volt egyben.

A miniatüristák rajzolták meg ezt a hiányzó első betűt, jó cirkalmasan, saját (vagy a megrendelő) ízlése szerint díszítve azt. Mellékerültek a lapok szélein és sarkain a szöveget kísérő rajzok, jelenetek, díszek, amelyek mind-mind a megírt és lemásolt szöveget hivatottak illusztrálni.

A munkát a könyvkötők fejezték be, akik bőrbe vagy egyéb anyagba burkolva adtak végső formát a kiadványnak – a borító díszítése (gyöngyökkel, ékkövekkel, aranyozott vagy ezüstözött berakással) is az ő reszortjuk volt.

A biblia volt a leggyakrabban másolt szöveg (persze latin és görög klasszikusok mellett), ám ez hosszúsága miatt kb. az együtt dolgozó emberek egymásra épülő munkafolyamatai miatt nagyjából egy évig is eltartott. Így egy csoport egy év alatt egyetlen bibliát tudott prezentálni. Nem egy őrült sebesség – ám akkor ez mégis az volt!

A nagyobb monostorokban a készülő dokumentumok és másolt könyvek számára könyvtárszobák, a rendületlenül dolgozó szerzetesek számára pedig scriptorium, azaz íróhelyiség állt rendelkezésre. Ez a helyiség általában egy sok, hatalmas ablakkal ellátott szalon volt, ahol a másoló szerzetesek íróállványai sorakoztak. (Kisebb monostorokban a szerzetesen nem ritkán a saját cellájukban voltak kénytelenek a másolás nehéz munkáját elvégezni.)

A másolók persze igyekeztek kihasználni a napsütéses órákat, azonban mivel rendszeres időközönként közös imádságokra jártak, s ezt el nem mulaszthatták, nem volt ritka, hogy pótlólag még esti-hajnali munkájuk is maradt, amelyhez gyertyafényt használtak.

A gyertyafény igencsak rossz hatással volt a szemük világára, így – a szemüveg kora előtt – az érzékenyebb szemű szerzetesek hamar „elhasználódtak” a feladatban.

A gyertya pedig ettől eltekintve is nagy ellenség volt egy olyan helyiségben, ahol minden csupa éghető anyag – korszerű oltási lehetőségek pedig még sehol sem voltak. Ha egy könyv véletlenül meggyulladt, akkor jó eséllyel vele pusztult az egész könyvtár is.

A szemnek okozott nehézségeken túl a szerzetesek áldozatos munkájukért cserébe jó sok egyéb testi nyavalyát is összeszedhettek a kódexek szorgos másolása közben. A görnyedt tartás sokaknál okozott gerincproblémákat, a folytonos másolás során a toll egyforma tartása pedig az ujjak görcsösségéhez vezetett – egyszóval számos ízületi gond sújtotta őket.

Nos, láthatják, hogy a kódexmásolók élete sem volt csupa szórakozás, nem is csoda, hogy igen lassú tempóban készültek a könyvek a középkor századaiban.

Persze – nincs új a nap alatt alapon – a kódexmásolás egy rajzos szakma, a kalligráfusok körében lényegében túlélt Olaszországban, ahol számos műhely foglalkozik csodás kiadványok (akár pl. egyetemi oklevelek, bizonyítványok, vagy egyéb megrendelésre készült iratok) elkészítésével, amelyek archaikus megjelenésükkel tesznek egy-egy eseményt igazán elegánssá. A kalligráfusok egyik olasz műhelye (Malleus) még egy kiadványt is megjelentetett, amelyben a hozzá nem értők is megpróbálkozhatnak egy kis rajzzal.

A cég vezetője szerint egyébként is csodákat tesz 10-20 perc rajzolás, mivel az agyat olyan szinten igénybe veszi, hogy az nem törődik már a mindennapi gondokkal – így a telefon némításával egy kis rajz szinte meditációs élménnyé emelkedik.

Valami hasonló módon működnek, azt hiszem, a felnőtt színezők is – érdemes megpróbálni, valóban kellemes kikapcsolódás és egyfajta mesterséges lassítás a rohanó hétköznapokban. Ránk fér néha – ugye, egyetértenek?

Calm Calligraphy – Forrás: panmacmillan.co.za