Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

Gipsz? Stukkó? Berakás? Scagliola!

Mára egy nagyon érdekes képzőművészeti témával rukkolunk elő, ami talán sok olvasónk érdeklődésére számot tart.

A művészetekben is fontos szempont volt sok esetben az, hogy a drága alapanyagok használata helyett – amelyekhez évszázadokkal ezelőtt csak a kiváltságosok férhettek hozzá – milyen helyettesítők használhatók, amelyek hasonló eredményt produkálnak, azonban esztétikai értékük nem kevesebb. Ilyen technika volt a XVII. századtól indulva a scagliola. Mit is takar ez a fura szó? A scagliola egy olyan anyag/massza, amelyet szelenit (egyfajta gipsz*), víz, némi ragasztó és természetes festékanyagok keverékéből nyernek, s ezt használják pontosan úgy, mintha stukkó készülne.

A technikát a XVII. században tökéletesítették, s innentől vált ismertté egész Európában, úgy, hogy még a XIX. században is bőven használták. Ami Olaszország vonatkozásában fontos, az az, hogy Emilia-Romagna tartomány volt az otthona a gipszberakásoknak. Egyik oka a helyzetnek, hogy a régió egyáltalán nem állt jól, ami a márvány és a kemény kőzetek hozzáférhetőségét illeti, így a technológia egy kis csalással a drága berakások illúzióját adhatta. Két város emelhető ki a tartományban: Modena és Carpi (vigyázat, nem a sziget – nem keverendő!). Ez utóbbi helyszín egyébként a történelmi fókuszpont a scagliola tekintetében.

Talán kevesen tudják, hogy a gipszberakást az 1600-as évek első tizedeiben leginkább sírkövek és oltárok díszítésekor alkalmazták – ez az időszak nagyon erős keresztény befolyást jelentett Európában, amit már többször is kiemeltünk, így nem csoda, hogy alapvetően a vallásos színtereken jelent meg először ez a technika. Később aztán nem csak márványt imitáltak vele, hanem akár fémeket, elefántcsontot, porcelánt idéző alkotásokkal is lehetett találkozni. Természetesen később a profán témák is megjelentek az ábrázolásokban, hiszen az arisztokrata családok sem akartak kimaradni a jóból.

A technika terjedése Olaszországban Emilia-Romagna tartományból először Toszkána felé indult, de Lombardia, Campania, majd szép lassan a többi régió is “áldozatul esett” a scagliola térhódításának. Egy évszázaddal később, az 1700-as években is népszerű volt a technika, az 1800-as évekből pedig a Della Valle fivérek neve emelhető ki, akik munkáit már a nemzetközi piac is érdeklődéssel vette körül.

A Della Valle fivérek munkája

Itt szúrnánk még be azt a tényt, hogy itt nem pusztán stukkók készítésére kell gondolni. Azokat festeni, díszíteni, faragni, vésni kellett ahhoz, hogy igazán szép és kifejező végeredmény születhessen!

A vésés folyamata

A XIX. század pedig a szobrászatba vezette be a technikát (olaszul tanulók kattintsanak szövegértési/fordítási feladatért!) – a márvány helyett ebben a művészeti ágban is megjelent a gipsz, így a felhasználás egyrészt nagyon széles körű, másrészt időben nagyon hosszan elnyújtottnak bizonyult. Úgy tudjuk, hogy az eredeti munkák, amelyek a kezdeti időkből származnak, már mind megsemmisültek, azonban még a XX. század közepén is voltak olyan művészek, akik megpróbálták újraéleszteni ezt a művészeti ágat – Firenzében egy egészen virágzó, ám rövid időszak köszöntött be a scagliola életébe. Bianco Bianchi (1920-2006) kortárs művész neve így ebben a vonatkozásban nehezen kerülhető meg.

A rajzolás, mint a munka egy igen fontos része

Bianco Bianchi munkája, eszközei

A témák tekintetében pedig jól nyomon követhető a fejlődés és az átalakulás a művészetben amúgy is jelen lévő változások mentén. Az 1700-as év a barokk ideje, az 1800-as évek pedig a romantika korát hozták el, ahol már a történelmi témák is megjelennek a korábban gyakrabban vallásos irányvonalat követő munkák mellett.

Persze, ma már a gipsz használata iskolás szinten is egyértelműnek tűnhet, azonban igazán szépet alkotni az igazán ügyes kezű művészek tudnak – a tehetséget az anyag kommersz jellege/hozzáférhetősége nem pótolhatja.

Reméljük, kedvüket lelték mai írásunkban, amely egy kis lazítást jelentett a szigorú művészettörténeti témák között, amelyeknek még távolról sincs vége. Addig viszont merüljenek el az alábbi galériában a scagliola hangulatát megragadva!

*Egyébként a gipszről olvasható egy egészen jó cikk az origo.hu-n, ahol láthatjuk, hogy mi köze a szelenithez a gipsznek, vagy a gipszhez a szelenitnek…