Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

Gianni Morandi – és persze egy program

Kinek ne jutna az elsők között eszébe Gianni Morandi neve, aki elmúlt 30 és érdeklődik Olaszország, valamint az olasz könnyűzene iránt?

Az 1944-es születésű énekes rendkívül szerény körülmények között nőtt fel, apja cipőjavító műhelyében telt gyermekkorának nagy része, mégis hamar rátalált a siker. Az 1960-as években hirtelen tett szert óriási népszerűségre, s az olaszok egyik legkedveltebb énekese, sztárja lett, aki ontotta a dalokat és színészként is kipróbálhatta magát, tovább növelve ismertségét és elismertségét. Marcello Mastroianni, Sophia Loren és Gina Lollobrigida neve mellett emlegették az övét, ám a sikerszéria megtörni látszott, a ’70-es években kimondottan keveset foglalkoztatták. Ehhez talán az Adriano Celentano-t érintő nyílt és erős politikai kritikája is hozzájárult, amit a rajongók sem vettek jó néven. Szerencsére a nézeteltérések idővel elsimultak, s a két ‘öreg’ ma már jó barátságot ápol.

A ’80-as években aztán újra közönségkedvenc lett, s olyan sorozatokban játszott, melyeket Magyarországon is vetítettek (sőt egyiket itt is forgatták – Voglia di cantare), talán kisgyermekkorunkból sokan emlékszünk még erre az időszakra. A ’87-es Sanremo-i Fesztivál győztes dala és további, szép eredménnyel záruló fesztiválszereplések is kísérik pályáját.

A reflektorfényből azóta sem került ki, olyannyira, hogy 2011-ben és 2012-ben a Sanremo-i Fesztivál házigazdájaként láthattuk.

2012-ben újra filmszerepet kapott, az ‘I padroni di casa’ (Házigazdák) című 90 percesben játszotta az egyik főszerepet. A filmet egyébként ma este (2014. március 18.) 18:00 órakor a Budapesti Olasz Kultúrintézet filmvetítése keretében meg is lehet tekinteni.

Kedvcsinálóként álljon itt a hivatalos trailer erről a filmről, melyet 2013-ban számos rangos filmfesztiválon is bemutattak (Varsó, Koppenhága, London, Tokió), s a ‘Golden Globes Italy 2013’ megmérettetés során ennek a filmnek a zenéje volt a győztes (C. Cremonini követte el).

Gianni Morandi első felesége a ’60-as évek néhány olasz filmjéből, s pár sorozatából lehet, hogy sokaknak ismerős: Laura Efrikian, aki egyúttal a Rai bemondónője is volt. 3 gyermekük született, akik közül Serena még csecsemőkorában meghalt. Másik két gyermekük: Marco és Marianna (aki egy ideig Biagio Antonacci énekes felesége volt).

Gianni Morandi és Laura Efrikian

Gianni Morandi és Laura Efrikian

Jóval válása után, a ’90-es években ismerkedett meg második feleségével,  Anna Dan-nal, aki akkoriban menedzserként dolgozott. Egy közös gyermekük van: Pietro.

Gianni Morandi és Anna Dan

Gianni Morandi és Anna Dan

Reméljük, hogy Gianni még sokáig aktív marad, és gyakran találkozhatunk vele a tévé képernyőjén.

Azoknak, akiknek kedvük van olaszul olvasni egy rövid életrajzot, ezt az olasz nyelvű linket javasoljuk átfutni, akik pedig magyarul szeretnének megtudni minél többet az énekes pályafutásáról, az nlcafé cikkéből tehetik azt meg.

Végezetül nézze meg (újra) minden kedves olvasó azt a videót, amely a Magyarországon is nagyon jól ismert dalt tartalmazza: Térden állva jövök hozzád. (In ginocchio da te (az azonos című filmből) stúdiófelvétel, 1964.)