Toscana

Matera

Uffizi

Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

Felnőtt mesék Valle d’Aostából

A cikk-trió harmadik eleme az északi kis régióból a mesékhez kötődik – nem is akárhogyan.

Sok alkalommal az eddigiekben inkább fókuszáltunk a gyerekekre, ami a meséket illeti, azonban ma egy picit másfelé kanyarítjuk a történetünket.

A fantázia világában maradva azonban nem kimondottan a gyerekek kedvére teszünk ma, hanem arról ejtünk pár szót, milyen féle-fajta mítoszok, legendák jellemzik Olaszország legparányibb, kissé eldugott régióját.

Mint ahogy az minden országnak, tájegységnek jellemzője, Valle d’Aostának is megvannak a maga legendái. A hegyvidék nem túl sűrűn lakott, az itt élő, főként mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozó parasztok pedig az évszázadok során számos hagyományt tartottak meg, történeteket adtak szájról-szájra generációkon át.

A kedves történetek a mindennapi élethez gyakran voltak köthetők, máskor történelmi események vagy személyek adták alapjait. Az idő múlásával aztán persze ezek a történetek szárnyra kaptak, s az egyes tájegységek lakói vagy a saját szájízük szerint mesélték tovább, vagy teljesen átalakították – így egy-egy sztori megannyi árnyalatban hozzáférhető.

Hegyvidék Valle d’Aosta területén – Forrás: tifviaggi.it

A fantázia segítségével „felturbózott” mesék sokszor szóltak az ördögről magáról, nem ritkán tehát a vallásosságból adódó félelem segítette ezek születését.

Számos történetet szőttek a régióban legfontosabbként számon tartott szentek köré is – ilyen volt pl. Szent Anselmo, Szent Orso vagy akár Szent Márton.

S bárhogy tagadták nagyon hosszú időn át, az Inkvizíció bizony ebben a térségben is aktívan végezte munkáját – sok nő esett áldozatul a boszorkányüldözéseknek. A hamis tanúzásokon és koholt vádakon alapuló perekben sok ártatlan áldozat lelte halálát – az ő történeteik úgyszintén közszájon forognak errefelé.

A legnépszerűbb sztorik pedig olyan, régmúlt időkbe nyúlhatnak vissza, mint az 1500-as évek és a reneszánsz. Hogy csak egy ilyen röpke történetet említsünk meg: Bianca Maria de Challant (lánykori nevén Scapardone) bárónő esetét előszeretettel idézik fel Castel di Issogne vonatkozásában. Az 1522-1525 között itt élő, éppcsak 20 éves bárónőt szintén koholt vádak alapján ítélték halálra, s le is fejezték annak rendje szerint. A legenda szerint szelleme minden nyáron visszatér, s a kastély udvarán lévő nyolcszögletű szökőkút körül őgyeleg.

Bianca Maria Scapardone – Forrás: onlybooklovers.it

S hogy mi volt a koholt vád? A fiatal örökösnő huszas éveinek elején már második házasságában élt, s épp elhagyni készült férjét. Milánóba ment, ahol a rossz nyelvek szerint szeretőt tartott, akit végül megöltek. A bíróság Bianca Mariát gyilkosságra való felbujtás miatt találta bűnösnek, ezért született a szigorú ítélet.

A botrányos életvitel miatt, ami a reneszánsz idején sokak szemét szúrta, nem kerülhette el a büntetést, holott arra nem találni egyértelmű bizonyítékot, hogy valóban vétkes volt-e.

Ilyen legendák tartották s tartják lázban a kis régió lakóit már évszázadok óta – talán egy későbbi bejegyzésben nyomába eredünk másoknak is.