Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

Roberto Mancini születésének évfordulója

A korábbi focista, jelenleg edzőként tevékenykedő Mancini 1964. november 27-én született.

Sportolói pályafutása a ’80-as években indult, számos olasz csapat tudhatta tagjai között. Miután a hivatásos játékot befejezte, nagyon fiatalon, 35 évesen már menedzseri feladatokat látott el, először a Fiorentina csapatánál, ahol nem várt sikereket és eredményeket ért el, majd miután onnan továbbállt, hasonló bravúrokat tudott elvégezni a Lazio színeiben is.

Később a Manchester City edzőjeként találkozhattunk vele, manapság pedig (2013-tól) a Galatasaray csapatát tréneli.

Fiatal kora ellenére több team esetében is képes volt rövid idő alatt igen jó teljesítményt előhozni a játékosokból, ami egyértelműen kiváló edzői kvalitásait mutatja.