Toscana

Matera

Uffizi

Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

Giorgio Napolitano születésének évfordulója

A jelenlegi olasz köztársasági elnök 1925. június 29-én született Nápolyban.

Giorgio Napolitano egyetemi évei alatt az olasz egyetemi fasiszta mozgalom tagja volt, amelynek egy része – elmondása szerint – már akkor küzdött a keményvonalas jobboldal és Mussolini ellen.

A jogi egyetemet 1947-ben fejezte be, s folyamatosan egyre szorosabb kapcsolatba került baloldali szervezetekkel, majd a kommunista pártba is belépett.

A ’60-as, ’70-es évektől egyre komolyabb kormányzati pozíciókat töltött be, miközben baloldali nézetei sokat finomodtak. A ’80-as években már a kultúráért,  nemzeti kapcsolatokért felelős pozíciókban találkozhatunk a nevével, a ’90-es években belügyminiszterként volt ismert.

2006-ban választották az Olasz Köztársaság elnökévé, majd mandátuma lejártával 2013. április 20-án újraválasztották.

Múltjára való tekintettel számos gúnynévvel illetik, ezek egyik a ‘Principe Rosso’, azaz a vörös herceg.