Toscana

Matera

Uffizi

Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

Alberto Tomba születésének évfordulója

A híres olasz alpesi síelő 1966. december 19-én született Bologna-ban. 

Habár gyerekkorában a környéken nem volt síelési lehetőség, a sport mégis vonzotta. Ezért történhetett, hogy már 18 évesen versenyezni kezdett. Nem sokkal később elkezdődött az éremeső, sorra nyerte a versenyeket, és egyre nagyobb nevek között tűnt fel az övé. Egyértelműen a ’80-as évek második fele és később a ’90-es évek jelentették pályája csúcsát, habár egyfajta hullámzás a teljesítményére mindig is jellemző volt.

Számos világkupa arany érem, a legkülönfélébb megmérettetéseken szerzett aranyak, ezüstök és bronzok után 1998-ban, 31 évesen döntött a visszavonulás mellett.

Természetesen azóta is aktívan támogatja a fiatal síelőket, és szabadidejében még a színészettel is megpróbálkozott.