Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

Donatello

Ma Brunelleschi kortársával és barátjával folytatjuk a sort; ez az írásunk Donatelloról szól és a XIV. század kora reneszánsz idejébe repít minket.

Donatello (1386-1466) egyike volt a három kora-reneszánsz mesternek, akiket a reneszánsz atyjaiként is számon tartanak – Brunelleschi és Masaccio mellett.

Egyszerű családból származott, és fiatalkorában még testi sértésért is büntették, egy német férfinak okozott súlyos sérüléseket – nem volt szenvedélyektől mentes ez a korszak. A művész eleinte jellemzően márvány sírkövek készítésével foglalkozott, később ‘nyergelt át’ a szobrászatra.

Brunelleschiről szóló írásainkban már említettük, hogy a két barát éveket töltött Rómában, hogy tanulmányozzák az ókori maradványokat, és a szép művészeti technikákat saját munkájukban is visszaköszönni láthatjuk. Mivel sok ásatást is végeztek azokban az években, sokszor a város elhagyatottabb pontjain, nem egyszer kincsvadászokként tartották őket számon. Ami persze nem fedte a valóságot, maximum művészeti értelemben, hiszen mindkettejük számára a későbbi karrierjüket meghatározó évekről van itt most szó.

Donatello valamivel Brunelleschi előtt visszatért Firenzébe, és Ghiberti mellé szegődött. Amellé a Ghiberti mellé, aki akkor épp Brunelleschit maga mögé utasítva a keresztelőkápolna bronzkapuján dolgozott – a feladatnak pedig Donatello is részese lett. Későbbi munkái is a városhoz kötötték, és még a Dóm végső kialakításában is részt vett – nem építészeti, hanem szobrászati vonalon.

Szobrai nem csak a Dómban, de a Harangtoronyban (Campanile) is megtalálhatók.

Donatello szobra az Uffizi szoborsorán

Donatello az a művész volt, aki számtalan alapanyaggal dolgozott, s mindegyikkel mesterien bánt. Szobrai készültek márványból, bronzból, de még fából is – szinte mindegyikhez tudunk mondani egy-egy híresebb darabot, amellyel már szinte mindenki találkozhatott korábbi tanulmányai vagy érdeklődése okán.

Bronzszobrai közül a Dávid lesz az, amelyet ma kiemelünk. Római utazásaira visszautalva elmondható, hogy a szobor Dávidot a Góliáttal való összecsapása utáni helyzetben ábrázolja, és az antik idők több jellemzőjét is magán hordozza, miközben a kortárs hős megtestesítésére is törekszik. A meztelenség, a kard, a babérkoszorú a megnyert küzdelem és a természetesség jegyei. Szemeiből nyugalom sugárzik, arcán a győzelem kifejezése, elégedettség és büszkeség látható. Ha összevetjük Michelangelo Dávidjával, aki a csata előtti élethelyzetet jeleníti meg, jól látható a különbség. Gondoljunk csak bele, Michelangelo szobrán az erős koncentráció, összpontosítás a fő jellemző – más az alapanyag, hiszen emez márványból készült, de a meztelenség itt is fontos elem.

Donatello – David

A fából készült szobrok közül bűnbánó Magdolna (Maddalena penitente) jut eszünkbe inkább. Az ő ábrázolását szokták anti-reneszánsznak is nevezni, hiszen nem igazán a reneszánsz stílusjegyek hordozója. Mit értünk ez alatt? Hogy a korszak negatív, sötét oldalát ábrázolja. Az alak kissé groteszk, egyáltalán nem törekszik a tökéletesség megjelenítésére, távol áll a bibliai megközelítéstől. Ennek egyedül imára font kezei tartanak ellent. (Érdekes itt látni, hogy már ebben az időben felfedezhetők a manierizmus első, halvány jegyei – a groteszk, a furcsa, a meghökkentő. Pedig a manierizmus, majd látni fogjuk, a reneszánsz és barokk művészet közötti átmenetet jelentő művészeti irányzat. De erre még később kitérünk.)

Donatello – Maddalena penitente

Számtalan munkája őrzi városszerte emlékét. Vasari könyve szerint, melyet már többször említettünk (Le Vite) Donatello utolsó éveiben már nem tudott dolgozni, ágyhoz kötve élt. 1466-ban Firenzében halt meg, sírhelye a San Lorenzo bazilikában van, Cosimo de Medici sírjának közelében. Aki teheti, időzzön el ott egy pillanatig, végiggondolva a mester életútján és munkáin, melyeknek csak kis részét említettük meg mai írásunkban, s akihez még egészen biztosan visszatérünk.