Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

Dialektusok Emilia-Romagna tartományban

A mai nappal fejezzük be Emilia-Romagna tartomány taglalását a már jól megszokott módon, a dialektusokkal.

Nem szívesen ismételnénk magunkat annak kapcsán, mennyi sok féle és fajta nyelvjárás létezik Itáliában – ennek számunkra varázslatos mivoltát már több esetben fejtegettük.

Fontos azonban a régió kapcsán megjegyezni, hogy – mint ahogyan azt a neve is sugallja – két terület összeolvadásával lett ez a régió egységes. Nem csoda hát, ha a nyelvjárások is két csoportba sorolhatók, habár egy közös megnevezésük is van.

Ez a közös megnevezés nem más, mint a “lingua emiliano-romagnola” – nem meglepő módon.

Nyugat-itáliai, azon belül az italo-dalmát, azon belül is a gall-olasz csoportba sorolhatók az itt beszélt dialektusok, az alábbi térkép szerint osztva a fent említett két  (az “emiliano” és a “romagnola” névvel jelölt) csoportra.

Emiliano-Romagnolo_area

Állítólag a két csoport közötti különbségek a középkorban lettek ilyen jelentősek, amelynek történelmi okai vannak. Romagna területén ugyanis ebben a történelmi korban bizánci uralom volt, Emilia (és Lombardia) területén pedig a longobárdok gyakorolták a hatalmat. A nyelvet érintő különbségek ilyen hátteret is sejtetnek tehát.

A dialektusok védelme Olaszországban kiemelt feladat, különös tekintettel arra, hogy a fiatalok egyre kevesebb lelkesedéssel használják azokat. Emilia-Romagna kapcsán a célra még egy facebook-profilt is létrehoztak, amely a különféle, hagyományőrzésre vonatkozó események, előadások, cikkek gyűjteménye lett.

Aki mélyebben is beleásná magát az itteni, északi területekre jellemző dialektusok taglalásába, annak szívből ajánljuk Daniele Vitali írását, amely hosszasan foglalkozik az Emilia-Romanga területén meglévő dialektusokkal, azokon belül is a bolognai-t vette górcső alá.

S most nézzük, hogy a Wikipedia segítségével hogyan is lehet besorolni a számtalan, itt beszélt dialektust (látni fogjuk, hogy a megszokottak szerint javarészt városok szerint lehet felosztani a nyelvjárásokat):

  • emiliana
    • dialetto carrarese e dialetto della Lunigiana
    • dialetto tortonese
    • dialetto pavese e dialetto oltrepadano
    • dialetto piacentino e dialetto bobbiese
    • dialetto modenese, dialetto carpigiano, dialetto mirandolese e dialetto frignanese
    • dialetto reggiano e dialetto guastallese
    • dialetto parmigiano
    • dialetto casalasco-viadanese
    • dialetto mantovano
    • dialetto bolognese
      • cittadino
      • montano
        • medio
        • alto
      • della pianura
        • occidentale
        • orientale
        • settentrionale
    • dialetto ferrarese
    • dialetto mantovano e dialetto basso mantovano
  • romagnola
    • dialetto ravennate
    • dialetto forlivese
    • dialetto cesenate
    • dialetto riminese
    • dialetto sammarinese

Természetesen egyik kedvenc enciklopédiánk, a Treccani is szentel egy-két bekezdést témának. A történelmi részletek mellett (melyeket fentebb szőrmentén említettünk), a hangzókészlet standard nyelvhez viszonyított eltéréseiből is ízelítőt kaphatunk.

Ilyen pl. az “u” hangzó helyett használt “y” (myr = muro), vagy az “o” (fog = fuoco; uspedale = ospedale). Jellemzőek még a szórövidülések is, olykor-olykor egy egész szótaggal is eltérhet a dialektus a mai irodalmi nyelvtől. A különbségek a személyes névmások egy részét is érinti – ehhez kapcsolódóan az érdeklődőknek javasoljuk alaposan átforgatni a Treccani cikkét, ahol még az eddig említettetekhez képest is sok apró eltérésre derül fény, ami alapján órákig tartó silabizálást jelenthet a dialektusok kibogozása – sok türelmet kívánunk hozzá!

Aki pedig a továbbiakban is velünk tartana, azoknak örömmel jelentjük, hogy szeptember 8-tól újabb “Hónap régiója” elem indul, felkészül Lazio. Várjuk Önöket akkor is!