Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

Benvenuto 2019!

Itt az év legvége, így mindenkinek kívánunk nagyon sok szerencsét és boldogságot a következő évre!

Egyúttal reméljük azt is, hogy 2019-ben is velünk tartanak, amikor új élményekkel felszerelkezve, sok-sok érdekes írással szeretnénk elkápráztatni a kedves olvasót.

Így az év utolsó napjaira jó pihenést kívánunk, valamint egy, a saját kedvenceinkből összeollózott linkgyűjteményt nyújtanánk át korábbi anyagainkból.

Ez két célt szolgál leginkább. Az egyik, hogy a meglévő olvasóink emlékezetét kicsit felfrissítsük annak tekintetében, milyen jópofa témák kerültek elő a mögöttünk álló években. A másik pedig, hogy ugyancsak ezeknek a jópofa témáknak a segítségével sarkalljuk a frissen minket meglátogatókat arra, hogy böngésszenek bátran, mert Olaszország minden szegletéről elég részletes képet kaphatnak minálunk.

S hogy mik konkrétan azok a témák, amiket ma szívesen felidéznénk? Lássuk…

Ha gondolatban délre utazunk, s meg sem állunk egészen Szicíliáig, biztos fura, bizarr, de érdekes téma az ottani múmiáké (figyelem, három részes sorozatunk született róluk!):

http://olaszorszagrol.hu/szicilia-es-a-mumiak-13/

Aztán az is érdekes kérdés, hogyan nézett ki a házasság intézménye a reneszánszban. Mik voltak azok a házassági komódok, és hogy jön össze a reneszánsz az epilálással – nem semmi:

http://olaszorszagrol.hu/reneszansz-hazassag/

Hogyan és honnan tanuljunk olaszul, hogyan bővítsük a szókincsünket? Ez mindig egy lényeges kérdés, hisz amikor nyelvet tanulunk, és nincs szamárvezető, nehéz eldönteni, hova kapjunk:

http://olaszorszagrol.hu/egy-kis-szokincsbovites/

Végül pedig ajánlunk egy szintén sajátos témát, ismerkedjünk meg közelebbről a Beretta fegyvergyáros dinasztiával – ez is egy ritkán emlegetett, ám annál érdekesebb írásunk:

http://olaszorszagrol.hu/beretta-az-olasz-fegyvergyaros-dinasztia/

Reméljük, a pihenéssel töltött napokban jól esett a visszatekintőnk – vagy működött a kedvcsinálónk!

Még egyszer minden jót, kedves Olvasó! Jövőre folytatjuk,  ha Önök is itt lesznek.