Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

Azok az ólomévek

A múlt héten ígértük, hogy szót ejtünk erről az érdekes időszakról, így hát vágjunk is bele a témába!

Az ólomévek alapvetően a XX. század második felének egy nem túl hosszú, de annál fajsúlyosabb periódusát öleli fel. A ’60-as évek végétől a ’80-as évek elejéig Európa egy részén komoly társadalmi nyomásként nehezedett az emberekre a diktatórikus rendszerek súlya, és nem könnyítette meg az életet az USA és a Szovjetunió közötti hidegháború sem.

Az események Olaszország szempontjából igen változatosan és erőszakosan alakultak – számos város tapasztalta meg az egyre növekvő agresszivitást, ami az utcára vitte az embereket. Eleinte jórészt diáktüntetések jellemezték a közhangulatot, majd jöttek a munkástüntetések is. Időben ahogy haladtunk előre, az OPEC az olajárak emelésével egyre nehezebbé tette a megélhetést, így Olaszországban is jöttek a megszorítások, és 1974-’75 környékén már a munkásosztály is az utcára vonult.

1977 - Milano Paolo Pedrizzetti fotója

1977 – Milano
Paolo Pedrizzetti fotója

Mint minden ilyen jellegű változás a közhangulatban, ez a mostani is lehetővé tette a szélsőséges csoportok megerősödését és térnyerését – sőt, Olaszországban a maffia is “profitált” ebből a kialakult zűrzavarból.

A mindennapi emberek jó része pedig annyit érzékelt, hogy az elégedetlenség nyomán egyre rosszabb lett a közbiztonság, és bizony ezekben az években hol bomba-, hol egyéb merényletek történtek, amelyek ártatlan emberek halálát, sokak sérülését okozták. A tüntetéseken egyre gyakrabban kerültek elő a kézi lőfegyverek, nem véletlen, hogy a mozgalmak egyik jelképe lett a  feltartott három ujj, mellyel a P38-as, akkor igen széles körben elterjedt pisztolyt szimbolizálták.

S hogy honnan ered a periódus neve? 1981-ben Margharete von Trotta német rendezőnő készített egy “Ólomévek” című filmet. A film alapvetően ezt az időszakot dolgozza fel két fiatal lány történetén keresztül, csak a helyszín Kelet-Németország. (Mint ahogy fentebb említettük, a jelenség nem csak Olaszországon söpört végig.)

Az alábbi videó néhány percben, megrázó képekkel mutatja be ezeknek az éveknek a hangulatát. Akinek nem lesz türelme a hosszabb verziónkhoz, mindenképpen tekintse át – talán még olyan is lesz Önök között, aki a híradásokból néhány momentumra emlékszik ebből az időszakból.

Az alábbiakban mutatunk egy egészestés hosszúságú filmet, hogy akik ékes olasz nyelven szeretnének minél többet megtudni az ólomévekről, azok semmiről se maradjanak le. Olaszul tanulóknak szövegértési feladat – tessék egy kicsit gyakorolni ezt a gyönyörű nyelvet – mi másért vagyunk itt, nem igaz?

Mai írásunkat azért is illesztettük ide, mert Olaszországban ezek a zavargások leginkább Rómát, Milánót és Brescia-t érintették, azért Genova sem maradt ki a szórásból. Az ellenállási mozgalmak, a Brigate Rosse Genova városát is híressé tették. Mauro Franciolini blogbejegyzésében olasz nyelven igen részletes leírást találhat az olvasó az ólomévek Genovát érintő eseményeiről.

A lastoriasiamonoi oldalán szintén hosszas írás foglalkozik ugyanezzel a témával – próbáljuk a genovai történéseket is minél több oldalról megmutatni az érdeklődőknek.

Reméljük, hogy ma ismét tudtunk némi újdonsággal szolgálni a XX. századi Olaszország történelmének egy kis szeletéről. Várjuk Önöket a jövő héten is!