Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Toscana

A kávé 4/4.

Sorozatunk záró darabjában egy videószériával örvendeztetjük meg olvasóinkat, természetesen a kávéhoz kapcsolódóan.

Akik szívesen isznak minden nap egy csésze feketét, bizonyára tudják, hogy az olaszoknál aztán a kávénak mindenféle verzióját megtalálhatják. A különféle tejes-habos-pöttyös-foltos-réteges kávék azonban úgy tűnik, inkább a mi – azaz a turisták – kedvenceink. Több olasz ismerősünk is megemlítette már, hogy a kávé az a ristretto és pont. Két korty, méregerős, üt, ébreszt, felráz és kész. A cappuccino pedig a testvére, ami egy reggeli péksüteményt tökéletesen kiegészít.

De milyen kávéházak csábítanak minket akkor, ha Olaszországban járunk, és mi mindent kóstolhatunk meg, ha felfedezni szeretnénk Itáliát a kávébabokból kiszórt utat követve?

A sorozat első állomása Velence. A lagúnák városa nem csak gondolákkal, de kávéházakkal is csábít.

A második állomás Velence közelébe, Treviso-ba kalauzol el bennünket. A kisfilmek egyúttal csodálatos képeket mutatnak magukról a városokról is.

A harmadik megálló Milánó. A sok-sok látnivaló mellett itt is érdemes inni egy kávét, ki is tudna ellenállni?

Természetesen igazi olasz kávé Torinóban is van, a város nem csak a Fiatról híres.

Az észak-olaszországi állomások közül nem maradhat ki Bologna sem. Na, vajon itt mivel várják az utazókat?

És hogy ne csak az olaszországi állomások kerüljenek bele ebbe a listába, nézzük , Melbourne mit kínál a számunkra? Az egyik városrész, Little Italy éttermek és kávézók sorával várja az arra tévedőket.

És a befejező rész a kávéfőzők sokaságáról tágítja ismereteinket. Alig rejtve (!) felfedezhetjük ezekben a videókban a DeLonghi és a Lavazza cégeket, akik a szuperebbnél szuperebb kávék mögött állnak. Így is lehet pr-filmet készíteni, ma megint tanultunk valamit.